Guardian: Az NSA a Google-vel és a Facebook-kal is együttműködött

2013. augusztus 24. 14:41

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség dollármilliókat fizetett több internetes óriáscégnek, hogy készségesen működjön együtt a PRISM elektronikus megfigyelési rendszer programjában, miután egy bírósági cég két évvel ezelőtt alkotmányellenesnek nyilvánította az ügynökség bizonyos tevékenységeit – derül ki egy titkos anyagból, amelyet a brit Guardian tett közzé pénteken.

2013. augusztus 24. 14:41

Az ügyet érintő hivatalos dokumentumok szerint a Google, a Yahoo, a Microsoft és a Facebook is az említett cégek között volt, az NSA állítólag nem sajnálta a pénzt tőlük az online lehallgatásért fizetendő plusz kiadások fedezésére.

A 2011 októberében hozott bírósági döntés – amelyet az Obama-kormányzat szerdán vont ki a titkosítás alól – azt veti az ügynökség szemére, hogy az adatforgalom figyelésekor képtelen volt külön kezelni a pusztán belföldre kiterjedő kommunikációt a külföldi információáramlástól. A bíróság szerint ez sértette az amerikai alkotmány negyedik kiegészítését.

Az említett döntés nem érintette ugyan közvetlenül a PRISM-programot, a Guardian híradásából viszont kiderülni látszik: az Edward Snowden által közzétett információk szerint e határozat nyomán az NSA számára nehézségekbe ütközött az adatgyűjtési tevékenység folytatása, szüksége volt más cégek együttműködésére.

A Guardian az új információkkal kapcsolatosan érdeklődött a megnevezett cégeknél. Eszerint a Yahoo illetékesei nem is tagadták, hogy annak idején pénzt kapott a cég, hiszen – mint érveltek – a törvények értelmében az amerikai kormány köteles fedezni a szolgáltatók költségeit, ha nemzetbiztonságot érintő adatszolgáltatási tevékenységet kér tőlük.

A Facebook viszont tagadta, hogy bármiféle költségtérítést kapott volna az amerikai kormánytól bármilyen magánjellegű adatforgalom megkönnyítéséért. A Google is azt a választ adta, hogy nem volt köze a PRISM-hez, a Microsoft pedig egyszerűen nem válaszolt.

Kép: Vladimir Kremlev karikatúrája, RT

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Text adósság
2013. augusztus 25. 22:13
Bazmeg Reding erről nem tudtál? Prutty!
HSL
2013. augusztus 25. 22:13
és vajon mennyit adtak a mandinak a nááááci kommentelők feldobásáért? :DDD
ottapont
2013. augusztus 25. 07:10
A kuglizó zukrosbácsik meg csak fújják hozzá a ballonokat, mert ők olyan rendesek a zemberiséggel. :p
Az új MSzP: KMP!
2013. augusztus 25. 03:53
a cukrosbácsi netet akar mindenkinek: most már értem miért, így tudná az USAnak kiterjeszteni a kontrollt a harmadik világra is, ahonan a terroristák jönnek - alakul a globális kontrol http://media.mandiner.hu/cikk/20130821_zuckerberg_internetet_mindenkinek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!