Facebook: hamarosan itt a vég?

2012. június 08. 15:08

Öt-nyolc éven belül a Yahoohoz hasonlóan fog eltűnni a Facebook Eric Jackson szerint, aki úgy látja, a közösségi oldalnak az okostelefonok piacán, illetve a 13 éven aluliak körében kell keresnie a recesszióból kivezető utat.

2012. június 08. 15:08

Öt-nyolc éven belül eltűnik a Facebook Eric Jackson, a Ironfire Capital nevű befektetési cég alapítója, a Forbes és Bloomberg amerikai lapok külső munkatársa szerint. A szakértő úgy látja, a közösségi oldal a Yahoohoz hasonlóan fog leépülni. „A Yahoo még mindig profitábilis és még mindig van tizenháromezer alkalmazottja, viszont a 2000-es évek elejéhez képest a cég már csak a tíz százalékát éri” – mondta Jackson, hozzátéve: „bárhogy is nézzük, a Yahoo eltűnt”.

Jackson szerint a Facebook egyik nagy problémája, hogy mindeddig nem tudta megvetni lábát az okostelefon-piacon. Bár a közösségi app a legnépszerűbb minden smarsphone-os operációs rendszeren, Zuckerbergék ebből eddig nem profitáltak.

Egy másik komoly probléma lehet, hogy a felhasználók száma Észak-Amerikában és Európában stagnál, a dinamikus növekedés a szegényebb kínai és indiai régiókból érkezik. Mivel az ázsiai térségekben élő felhasználók kevesebb hasznot hoznak a Facebooknak, a cég a közeljövőben engedélyezi a 13 év alattiak regisztrációját, így nyitva a még kiaknázatlan nyugati területek felé.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!