Árpád-kori és germán sírokat találtak Tatabányán (fotók)

2023. január 20. 10:32

Több Árpád-kori sírt, egy kardokkal eltemetett germán harcost és a kora vaskorból származó háznyomokat találtak Tatabányán.

2023. január 20. 10:32
null

Pál Gabriella régész tájékoztatása szerint a területen két vízfolyás találkozásánál egykor kiemelkedő, homokos dombhát terült el, mely mindig használatban volt. A leletek több évezredet ölelnek át, így kerülhetett például élelemtároló gödör egy sír mellé. A most zárult feltárások decemberben kezdődtek Tatabánya Dózsakert városrészében.

A legkésőbbi lelet egy feltehetően a 6. században élt germán férfi sírja. Lábai mellett egy-egy vaskard feküdt, melyeket sikerült egészben kiemelni, a sírból még kőberakásos, ruha- vagy övdíszeket sikerült megmenteni. Mellette egy ugyanolyan tájolású üres sírt tártak fel. A sírrablók félrevezetésére szolgáló módszer azonban itt nem járt sikerrel, a harcos hiányzó lábfejeit valószínűleg díszes lábbelije miatt vihették el egykor – ismertette az igazgató.

Egymás közelében további 4-5 sírt találtak, amelyekből nem kerültek elő tárgyak, ezek egy az Árpád-kori temetőhöz tartoztak az 1200-1300-as évekből. A terület legrégebbi leletei a földbe mélyített házak nyomai a késő bronzkor-kora vaskor idejéből, Kr. e. 1000 környékéről. Ha bebizonyosodik, hogy a nyomok kora vaskoriak, akkor itt helyezkedhetett el az a települése, amely ahhoz a temetőhöz köthető, melyet korábban a Dózsakert városrész elején feltártak.

A leletanyagot a Tatabányai Múzeumban tisztítás és rendszerezés után tudományosan feldolgozzák, majd az intézmény tervei szerint a leletekből egy kisebb kiállítást rendeznek.

(MTI, Tatabanya.hu)

Nyitókép: Tatabánya Megyei Jogú Város Facebook-oldala

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2023. január 20. 19:50
A germánok már akkor idetolták a pofájukat. ahogy Dobó mondta: Aki magyarra támad,annak betörjük a fejét..
Akitlosz
2023. január 20. 18:51
A VI. században Gepida Királyság volt itt, a hunok és az avarok közötti időben. A gepidák germánok.
Vakfolt
2023. január 20. 12:11
Ha van benne tárgy, akkor az germán, ha nincs, az magyar. Szerencsére tudjuk, hogy a hun és avar cuccok valójában nem germán leletek, csak pontosan ugyanilyen okfejtéssel oda vannak sorolva.
Cassi
2023. január 20. 12:02
Az egyik germán harcos csontváza forgott a föld alatt. A meglepő jelenséget valószínűleg Daniel Freund legutóbbi nyilatkozata okozta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!