Zöldebb-e a szomszéd kertje? – A lengyel és magyar gazdasági rendszerváltás

„A nemzeti összterméket, az életszínvonalat és a vásárlóerőt tekintve Magyarország és Lengyelország hasonló cipőben jár a rendszerváltás után negyedszázaddal. A bejárt utak is hasonlóak, de a rendszerváltás folyamatában sok fontos különbség adódott. Az Összkép e heti cikke  ezeknek jár utána. Az apropó: a budapesti Danube Institute rendezvényén adott előadása után a lengyel gazdasági átalakulás ikonikus figurájával, Leszek Balcerowicz-csal beszélgethettünk.

A szovjet birodalom összeomlása páratlan történelmi pillanat volt, amely (persze nem előzmények nélkül) a politikai és gazdasági átalakuláson keresztül közép-európai emberek millióinak változtatta meg életét. Az átállás iránya messziről mindenhol hasonló, a politikai zsarnokságtól és a tervgazdaságtól a demokráciára és a piacgazdaság irányába mozdultunk, mégpedig radikálisan. Az ördög azonban mindig a részletekben rejlik – ezt szem előtt tartva mindig érdemes megvizsgálni, mit csináltak másképp, jobban és rosszabbul poszt-szocialista útitársaink.

Mi most Lengyelország mellé állítjuk hazánkat, nem csupán a történelmi hagyományok, hanem a gazdasági rendszerváltás néhány hamar szembetűnő különbsége miatt is. Az első és legfontosabb különbség, hogy a nemzeti össztermék ma hozzávetőleg ugyanakkora a két országban – a rendszerváltás óta viszont mi jóval kevesebbet fejlődtünk. Ma Lengyelország jár előrébb, fejenként mintegy háromszáz dollárral, miközben a különbség 1991-ben mintegy másfélszeres volt Magyarország javára.

Három kiemelt témát vizsgálunk: az államadósság kérdését, a privatizációt és a nemzetközi szervezetek jelentőségét a gazdasági átmenetben. A számok és tanulmányok mellett a lengyel gazdasági rendszerváltás eseményeinek frontvonalán dolgozó Leszek Balcerowicz segít eligazodni. Ezzel az Összkép tavalyi, Jobban élünk-e mint 25 éve? című cikksorozatához adunk kitekintést. (...)

Ha azt vizsgáljuk, mi történt a kilencvenes évek nagy átrendeződése során, a kép igen hamar átrajzolódik. Magyarországon ugyanis az eladósodás eleinte tovább nőtt, majd 1993-tól 2001-ig fokozatosan csökkent, a kilencven százalékot nyaldosó (88,7%) szintről 52,7 százalékra. Ez önmagában szemlélve szép teljesítmény, amelyet elsősorban a viszonylag fegyelmezett, olykor egyenesen megszorító költségvetési politika és a privatizációból fakadó bevételek segítségével sikerült elérni.

A lengyelek viszont olyan utat választottak, amelynek köszönhetően az államadósság jóval erőteljesebb csökkentése valósulhatott meg. Az ország már a késői szocializmus idején is, 1981-től adóssága részleges elengedésére törekedett, és a nyolcvanas években többször is átütemezték a törlesztések esedékességét. A kapitalizmus és demokrácia létrehozása pedig egyedülálló alkalmat adott Lengyelországnak a cél elérésére is. Az 1989-ben már 41,4 milliárd dollárt kitevőadósságot tárgyalásos úton sikerült csökkenteni: az állami hitelezők (a Párizsi Klub) 1991-ben a feléjük való adósságok fele felett hunyt szemet, míg 1994-ben a magánhitelezők (a Londoni Klub) felezték meg a fennálló adósságokat. Ezzel párhuzamosan a visszafizetések határidejét mindkét esetben a kétezres évekrehalasztották.

Természetesen mindez nem volt ingyen: a hitelezők az 1990-ben elindult gazdasági átalakulás folytatását, az adósságszolgálat megújítását és az IMF előirányzataihoz illeszkedő gazdaságpolitika-alkotást kérték. Az általunk megkérdezett Leszek Balcerowicz, az akkori pénzügyminiszter szerint viszont ez alapvetően is illet a rendszerváltó célokhoz: »nemcsak radikális stabilizációt és reformokat, de adósság-elengedést is akartunk. (…) Magyarországon ez nem volt a stratégia része, nem tudom miért. A gazdaság újraszervezése ugyanakkor az engedmények nélkül is megtörtént volna. De így jobban sikerült« – magyarázza az egykori miniszter és jegybankelnök, aki szerint a tárgyalásos adósságcsökkentésnek az a politikai előnye is megvolt, hogy így az emberek látták: »a Nyugat támogat minket«.

Ennek eredményeképp 1995-re a lengyel állam adóssága a nemzeti össztermék 49,6 százalékát tette ki és ezt követően is 40 és 50 százalék között maradt.  Láthattuk, hogy a kilencvenes években Magyarország is nagyot csökkentett, ez követően viszont ismét nőni kezdett, 2015 végén pedig 78 százalékos szinten állt.

A lengyel adósság-elengedés súlyát jól mutatja, hogy következő években, 1995 és 2001 között az ország államháztartási hiánya átlagosan a GDP 4,4 százalékát tette ki. A magyar deficit ugyanebben az időszakban átlagosan 5,4 százalék volt. Különbség tehát van, de azért elmondható: a lengyelek elsősorban nem a költségvetési fegyelemben, hanem a kezdeti tárgyalásokban voltak jobbak nálunk.”