Boldogít a tudás

„A boldogság fogalma persze nem írható le statisztikai számokkal, ám az elemzett adatok is rámutatnak fontos összefüggésekre. Mindenekelőtt a magasabb iskolai végzettség szerepére napi közérzetünk, lelkiállapotunk alakulásában. Arról van szó, hogy a tanultabbak, képzettebbek nem csupán saját egzisztenciális boldogulásukat találják meg könnyebben – a kormányzat és az iparkamara cáfolhatatlannak látszó tévhiteitől eltérően –, hanem ezáltal részben önmagukat is. Nyitottabbak és elégedettebbek, innovatívabbak és kreatívabbak, talán mosolygósabbak még egy lógó orrú országban is. Fontos volna szélesebbre nyitni a mostanában éppen csikorogva bezáruló egyetemek főkapuit a fiatalok előtt, még az olyan szakokon is, melyek az embereknek a világban történő eligazodásához, létének értelemkereséséhez járulnak hozzá. Ez esetben az államilag rendkívül támogatott duális képzés nem szoríthatná ki a műhelyekben elsajátítható szakmai fortélyoknál mélyebb és szélesebb tudást. Ha ez történik, lassanként nemcsak az ország egésze butul el, hanem boldogságérzetében is kiszikkad. Annál is nagyobb ez a veszély, mert az azonnali és biztos, magyar viszonyok között akár még jól fizető szakmunkás állás sem garantált hosszú távon. Világcégek jönnek-mennek, az igények változnak, s ha a tanulók nem kapják meg az alkalmazkodáshoz, megújuláshoz szükséges »kompetenciákat«, kultúrát, akkor a legjobban képzett szakbarbárok is védtelenek maradnak a munkaerőpiacon. A munkanélküliség pedig jellemzően nem a boldogság forrása és alkotóeleme.”