A téli kerékpár, kellékek a bringázáshoz csúszós úton, hidegben

2013. január 21. 09:21

Megfelelő gyakorlat és kerékpár hiányában istenkísértés forgalomban, jeges, havas úton bringázni.

2013. január 21. 09:21
Takács Tamás
Bikemag.hu

Fontos alkatrész télen a gumi, ezen a ponton mindenképpen óva intenék a nyáron leharcolt külsők »elhasználásától«. Inkább vegyünk egy akár nehezebb, de jól tapadó új gumit, ha az országúti váz ezt engedi, akár szélesebbet, valamint az sem árt, ha ellátták jó defektvédelemmel. Aki próbált már fagypont környékén a kesztyűt levéve defektszereléssel szöszmötölni, gondolom érti, miért »nem árt«. Csúszós úton alapvető, hogy alacsonyabb nyomású gumival biztonságosabban közlekedhetünk, nyilván egy ésszerű határon belül. Az alacsony nyomás havas, jeges terepen a mountain bike-on is alkalmazandó, ráadásul amikor letaposott hó borítja a köves, gyökeres ösvényeket, kisebb a felütés kockázata is.

Kritikus pontot képeznek a bringán a hajtáslánc elemei, ezeket – főleg a városi közlekedésben – hamar ki tudja nyírni a mocskos, sós latyak. Ha megfelelő időközönként cserélünk racsnit, láncot, érdemes esetleg eltenni az elhasználtakat, és ilyenkor feltenni, szétgyilkolni, majd tavasszal végleg kukázni, mert a tél a vadonatújra sincs tekintettel. Ha pedig éppen úgy jön ki a lépés, hogy a szezon végére válnak csereéretté ezek az alkatrészek, akkor már ne tegyünk fel újakat, használjuk el őket. Nedves körülmények között sokkal sűrűbben kell kenni a láncot, akár egyetlen nedves úton abszolvált edzés után teljesen kiszáradhat. Ugyanez igaz a többi forgó, csapágyazott alkatrészre, jobban oda kell figyelni ezekre, mint nyáron. Kaphatóak olyan kenőanyagok is, amelyek kimondottan ilyen körülmények között ajánlottak.

Újabb kritikus pont: a fék. A téli kerékpározás során egyrészt a fagyosan deres felnin iszonyúan romlik a fékhatás, másrészt nedvesen sokkal gyorsabban kopnak a fékbetétek. Téli bringán nekem nagyon bejöttek a kimondottan puha gumiból készült, gagyi fékpofák, érdemes belőlük venni sokat (csak pár száz Forint), és cserélgetni. Mondjuk az átlagosnál is jobban kopnak, de meglepően jól fognak. Maga a fék viszont semmiképpen se legyen gyenge minőségű, biztos legyen a kontroll. Azt értem ez alatt, hogy rutinosan, magabiztosan tudjuk használni, nem biztos, hogy az a jó, ha nagyon harapós. Csúszós úton különösen ügyelni kell a fékezéssel, mert egy erősebb húzással pillanat alatt a földön találhatjuk magunkat.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szabadhajdu
2013. január 23. 22:25
A sok jó tanács ellenére én azt mondom, hogy kerüljük az extrém sportokat. Legyünk tekitettel az egyéb járművekkel közlekedőkre is. Síkjég ellen a téli gumi se véd.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!