Az orosz radikális jobboldali Liberális Demokrata Párt bemutatta „mesterséges intelligencia”-alapú csevegőbotját, amely a háború kitörésének majdnem pontos időpontját eltaláló, és tavaly áprilisban elhunyt vezetőjének, Vlagyimir Zsirinovszkijnak a személyiségét ( és hangját) tartalmazza, hiszen a politikus több mint 18 ezer órányi rögzített beszédéből és interjújából képezték ki.
A chatbotot nemes egyszerűséggel ezért Zsiriknek becézik.
Zsirit a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon mutatták be a nagyközönségnek, ahol egyből kifejtette véleményét az ukrajnai háborúról is.
Kijelentette, hogy Oroszország ukrajnai háborúja „addig folytatódik, amíg a béke és az orosz nép biztonsága teljesen helyre nem áll”. „Nem hagyjuk sorsukra honfitársainkat. Oroszország győzelme elkerülhetetlen, és minden célunkat elérjük” – közölte a chatbot, aki Ukrajnát „árulókkal és ruszofóbokkal teli mocsárként” jellemezte.
Nyitókép: Twitter