Orlai Tibor szerint minden színháznak be kellene zárnia

2020. november 09. 08:10

„Most nem egy olyan helyzetet élünk, amikor felszabadultnak vagy boldognak lehet lenni” – mondta az Orlai Produkciós Iroda igazgatója.

2020. november 09. 08:10
null

„Úgy éreztem, hogy a Belvárosi Színházban mindenképpen be kell fejezni a működésünket átmeneti ideig, amíg a járványhelyzet nem teszi lehetővé, hogy normál körülmények között tudjunk dolgozni,  és valós színházi élet legyen” – nyilakozta Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda igazgatója a Telexnek.

Több színész is úgy nyilatkozott a videóban, hogy megkönnyebbültek a döntés hatására. A több televíziós sorozatból is ismerhető Kovács Patrícia szerint: „Nem volt könnyű, de azt gondolom, hogy most már a színészek, a színházi emberek, filmesek, meg szerintem általában a magyar emberek most már elég flexibilisek, és bármire is számíthatnak. Én már nagyon régen ceruzával írom csak a naptáramat”.

Én úgy gondolom, és úgy tartom helyesnek, hogy a színházaknak be kellene zárni, és ezt a tevékenységet be kellene fejezni
 – tette hozzá Orlai, hiszen nem olyan helyzetet élünk, amikor felszabadultnak, vagy boldognak lehet lenni. 

(Telex)

Címlapkép:MTI/Kallos Bea

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. december 11. 08:21
HELYES ORLAIKÁM! MIAFASZNAK ANNYI CSEPŰRÁGÓ KUPLERÁJ!? KELL A TÚRÓNAK SZINHÁZ? MINEK? INKÁBB MENNYETEK TÖKÖT KAPÁLNI.,.,.BAZZDMEG!
syphax
2020. november 10. 06:17
Piszok egy TENYÉRBEMÁSZÓ-BÁJGÚNÁR POFÁJA van ennek az orlai-nak.....
syphax
2020. november 09. 18:37
BE, BAZZDMEG ORLAIKÁM! TÖKBE! A KÚÚCSOT MEG LE KÖLL ERISZTENI A LEGKÖZELEBBI UCCAI KLOZETT KAGYLÓJÁBA--ANNAK RENGYE ÉS MÓGGYA SZERÉNT.
ujujuj
2020. november 09. 12:24
Ebben egyetérünk. És soha többé nem is kell kinyitni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!