Pokorni: Az első hullám az összefogásról szólt

2020. október 08. 11:47

Érdemi kérdésekben együtt tudott működni a kormány a fővárossal, a főváros a kerületekkel, a civil emberek pedig egymással – fogalmazott a XII. kerületi polgármester.

2020. október 08. 11:47
null

Pokorni Zoltán volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége. A XII. kerület fideszes polgármestere a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatban úgy vélte, hogy mindenki kritizálja a politikusokat, az összetartási képességet. Hozzátette: „megy a lökdösődés a politikai arénában, mindenki mozgásteret akar”, ez ritkán rokonszenves, de szerinte a politika állapotát nem ez mutatja, hanem az, amikor baj van. Szerinte az első hullám az összefogásról szólt, és bár ott is voltak kisebb súrlódások, érdemi kérdésekben együtt tudott működni a kormány a fővárossal, főváros a kerületekkel, a civil emberek pedig egymással. Szerinte ez szívmelengető volt, ugyanakkor fárasztó is.

A műsorvezető úgy vélte, hogy mindeközben az ellenzéki vezetésű önkormányzatok nem kaptak adatokat a tisztiorvosi szolgálattól, nem tudták, hogy aki visszakerült az idősotthonokba a kórházakból, azokat tesztelték-e. Ezzel kapcsolatban Pokorni rámutatott, hogy bár az idősotthonokról nem jött akkor ilyen jelentés, de ezen kívül minden adatot megkapott. A műsorvezető rámutatott, hogy Pokorni Zoltán azért kaphatott adatokat, mert fideszes, de ezt a polgármester cáfolta: „ez mindenkinek járt”. Pokorni Zoltán elmondta: az, hogy nem volt elég teszt az országban azért lehetett, mert a németek minden alapanyagot felvásároltak, ők is végül Vietnámból tudtak maszkokat hozatni.

Tarlós-éra vs. Karácsony-éra

Arra a kérdésre, hogy mi a különbség a korábbi és a mostani fővárosi közgyűlés között, azt mondta: a különbség egyértelműen a vírus. Elismerte, hogy „talán nagyobbak most a meccsek”, és kitért arra, hogy olyan szerinte korábban nem fordult elő, hogy „kiirtották a fideszes kerületek útfejlesztését, amit még Tarlós ígért meg”. Pokorni úgy fogalmazott: „biztos nem bánt kesztyűs kézzel Tarlós István a baloldali kerületekkel”, de ilyet nem csinált.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2020. október 08. 22:21
Azért egy fél évre még Pokorni is visszaemlékezhetne. Az ellenzék úgy működött együtt a kormánnyal, ahogy a tanmesében a skorpió a békával.
satman11
2020. október 08. 13:56
Dermesztő volt látni-hallani Pokorni minden elvet feladó hasoncsúszását....
olajfa1
2020. október 08. 13:20
Az első hullám a törvény szigorával betartatott vírusvédekezésről szólt! A mostani -második hullám- az ÁLLAMPOLGÁROK VÍRUSVÉDEKEZÉSEINEK A BE NEM TARTÁSÁRÓL /vagy csak részleges betartásáról/ SZÓL! Ha Németországban nem növekszik a vírusos szám, meg Kínában sem akkor az annak köszönhető, hogy ott betartják a polgárok a szükséges védekezéseket, ahol meg növekszik a vírusfertőzés szám, ott meg NEM TARTJÁK BE A POLGÁROK A VÍRUSVÉDEKEZÉS SZABÁLYAIT! Ennyi!
tevevanegypupu
2020. október 08. 13:16
Ez első járvány idején az ellenzék feljelentette a kormányt Brüsszelben,hogy "tejhatalmat" kapott és soha többet nem mond le róla..rohantak a zsidó ujságokhoz hazudozni, azok meg boldogan köpködték továbbb amit Gyurcsány meg Fekete-Győr odahányt eléjüük..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!