Csak három tárgy lesz a Prezi alapítója által létrehozott iskolában

2019. május 07. 14:50

STEM, KULT, Harmónia, ezek lesznek a magyar világcég alapítója által létrehozott Budapest School-hálózat tantárgyai– írta meg az Index.

2019. május 07. 14:50

A portál úgy tudja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma elfogadta a kerettantervet, így szeptembertől már igazi iskolaként működik a Prezi alapítója által létrehozott Budapest School, amely nem egy iskola, hanem egy több helyszínen működő tanulási hálózat, ahol a gyerekek kevert korcsoportú osztályokban tanulnak.

Mint írják, Halácsy Péter és munkatársai 2015-ben először óvodát, majd több magániskolát nyitottak Budapesten és vidéken. A cél az volt, hogy lépjenek ki a köznevelés berögzült struktúráiból, és az iskolát próbálják a lehető legjobban a 21. század kihívásaihoz igazítani.  A portálhoz eljuttatott közleményük szerint a diákok az általános iskola első osztályától az érettségiig saját tempójukban, saját céljaikat követve tanulhatnak majd azoktól a tanároktól, akik a leginkább segítik őket a fejlődésben.

A Budapest School Általános Iskola és Gimnáziumban – ahogy azt a közlemény megjegyzi – minden gyereknek van egy mentora, aki segíti őt a saját tanulási céljai meghatározásában és elérésében. Azt is kiemelik, hogy a tanulás tartalmáról és céljáról a szülő, a gyerek és a tanár hármasa együtt dönt. A minisztérium által elfogadott kerettanterv szerint az iskolában összesen három, integrált tantárgy lesz, a STEM, a KULT és a Harmónia fantázianevű. De ezek az elnevezések csupán a tanulás tartalmának egyensúlyát jelölik ki, a tanórák ettől függetlenül sokfélék lesznek. „Inkább tekintünk rájuk úgy, mint teendők listájára” – írják a közleményben.

Hozzáteszik: az iskolában 12 éven át nem lesznek osztályzatok. A Budapest Schoolban az osztályzatoknál részletesebb, a folyamatra, az erőfeszítésre is fókuszáló visszajelző rendszert alakítottak ki.

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
emmaerzsebet
2019. május 09. 19:05
Pedagógusként én úgy látom, hogy a projektszemlélet, élménypedagógiai és a többi alternatív szemlélet nagyon fontosak és izgalmasak és bizonyára vannak gyerekek, akiknek ideálisabb egy Waldorf, vagy Budapest School és vannak akiknek pedig a hagyományos közoktatás. Hozzátenném, hogy a pedagógiai átalakulása hazánkban is elindult a klasszikus közoktatás irányába is. Az új nemzeti alaptanterv tervezete igéretes, tele fontos és remek újítással. Nincsen könnyű dolga senkinek, ugyanis valóban már kb. 20 éve megújulhatott volna az oktatás... Ott ahol én tanítok - művészeti szakgimiben - azt tapasztalom, hogy a tanulók kellő szorgalommal és érdeklődéssel remekül leérettségiznek és képesek bejutni a legnevesebb művészeti egyetemekre. (És ez nem elit iskola...) A tantárgyak közötti összefüggések is régóta égető szempont, hogy jelenjenek meg az iskolákban hiszen jobban fogják érteni a tanulók pl. a középkori történelem mozzanatait és a középkori irodalom stílusát. Viszont: iskolai profiltól függetlenül azonban az az én tapasztalatom, hogy bármilyen iskolában is jár a gyerek, még meghatározóbb, hogy otthon mit kap a szüleitől. Akivel sokat foglalkoznak, az az iskolában is jobban teljesít...
Rasdi
2019. május 08. 19:37
Az egyénre szabott rendszer miatt rendkívül költségigényesnek gondolom. Csak fizetősként tudom elképzelni, a végén az általános gimnáziumi érettségivel, és olyan vizsgarendszerrel, amely biztosítja, hogy a diákok rendelkezzenek az általános gimnáziumi képzésben részt vettek ismereteivel. (Mivel fizetős, a személyre szabott képzésnek köszönhetően azon túlmenő ismeretekkel is.)
atila68
2019. május 08. 13:33
Mikor a 13 éves nem tudja, hogy mennyi 3*8.... Jók ezek az iskolák.
scion
2019. május 08. 10:24
"tanulás tartalmáról és céljáról a szülő, a gyerek és a tanár hármasa együtt dönt." mert a gyerek majd tud 7 évesen felelős döntést hozni..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!