A turizmus bővülését várják a vasárnapi zárva tartástól

2015. január 27. 16:21

A turizmusért felelős helyettes államtitkár elmondása szerint a turisztikai szakmai egyetért a vasárnapi zárva tartással, mivel a pihenőnap miatt a szabadidő-turizmus fellendülésével számolnak.

2015. január 27. 16:21

A szabad vasárnap új lehetőséget teremt a turizmusban, és a szabadidőiparban: fellendítheti a turisztikai szolgáltatók forgalmát – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára több érintett intézménnyel, szervezettel tartott közös sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.

Ruszinkó Ádám azt mondta, a szállodaiparban és a vendéglátásban dolgozók, azaz a turisztikai szakma egyetért a pihenőnap bevezetésével, a szabad vasárnap ugyanis a szabadidő-turizmus fellendülését vetíti előre. Kitért arra, hogy az ágazatban dolgozók - a munkavállalók mintegy 11 százaléka – felkészültek a megnövekvő forgalom kiszolgálására. 

A kormány alapvető célja az emberek életminőségének javítása, amelynek több fontos tényezője van, köztük a magasabb jövedelem, amiből egyre több pénz marad a családoknál – mondta, hozzátéve: az életszínvonal javulásának másik fontos tényezője, hogy minél több szabadidő álljon az emberek rendelkezésére, amelyet a családok tartalmas, közös programokkal tudnak eltölteni.

 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2015. január 27. 17:51
Azt hittem, hogy ezt már nem lehet fokozni. Eddig még az ment, hogy semmi se változik, semmi hatása nem lesz a foglalkoztatásra meg a forgalomra, mesmeg már a turizmus is fellendül. Ezt az találhatta ki, aki a pannon pumát.
realista
2015. január 27. 17:49
Az lesz a túrázás, hogy nyitvatartó boltot keresnek az emberek.
kjkj945
2015. január 27. 16:48
szezony -- fazony ...
Secnir
2015. január 27. 16:46
azt már meg sem kérdem, hogy a külföldi turista idejön nyaralni, és hirtelen kell neki valami hová megy? legfeljebb haza, mert nyitva nem lesz semmi. congrat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!