Stadion épülhet Szombathelyen is

2013. augusztus 28. 18:34

A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy 9,6 milliárd forintot biztosít a szombathelyi Haladás-stadion és -sportcsarnok létesítésére – jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján a szombathelyi városházán Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség egyéni körzetben megválasztott fideszes országgyűlési képviselője.

2013. augusztus 28. 18:34

Ismertetése szerint a kormányzat támogatja a szombathelyi városvezetés által megfogalmazott rekreációsövezet-fejlesztési stratégiát. A kormány a rendkívüli kormányzati bevételek terhére az összeget a beruházás lebonyolításához szükséges ütemezésben Szombathely rendelkezésére bocsátja. A teljes rekreációs fejlesztés becsült értéke eléri 12 milliárd forintot – közölte. Hozzáfűzte: a sportcsarnok a kézilabda, a futsal, a birkózás, az ökölvívás, a súlyemelés, a torna és a sakk céljait is szolgálni fogja.

Hende Csaba emlékeztetett, a fejlesztés megvalósításának első lépése az volt, hogy februárban a kormányzat ingyenesen a város tulajdonába adta a Haladás-ingatlanokat, értelemszerű tehát, hogy az ezeken felépülő nagy értékű létesítmények is Szombathely város tulajdonát gyarapítják majd.

A miniszter szerint a stadion és a sportcsarnok 2014-ben készülhet el, a második ütemben 2014 után a városi uszoda, a parkerdő, a csónakázótó és környéke, a szabadidőközpont, a műjégpálya és a tófürdő újulhat meg, illetve az Illés Akadémia fejlesztését is segítik. Hende Csaba elmondta: a kormány döntött arról, hogy szeptember 30-ig Vígh László, a sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatokért felelős kormánybiztos és Szombathely vezetése közösen dolgozza ki a beruházásra vonatkozó részletes előterjesztést, amely tartalmazza majd a megvalósíthatósági koncepciót, valamint a beruházás ütemezését.

Valószínűleg még szeptember 30-ig a kormány megállapodást köt Szombathely önkormányzatával a beruházás első üteméhez szükséges pénzügyi források átadásáról - mondta.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a kivitelezési tervek elkészítése előtt ismertetni szeretnék elképzeléseiket, mindenkinek a véleményére kíváncsiak, széles körben kívánják megvitatni a részleteket. A sajtótájékoztatón – amelyen megjelent a városi közgyűlés több ellenzéki képviselője is – Lazáry Viktor (Fidesz-KDNP), Szombathely alpolgármestere mutatta be a sajtónak az új stadion és sportcsarnok számítógépes látványtervét.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mimes
2013. augusztus 29. 11:52
Az oktatásra/úthálózatra/egészségügyre/vasúti pálya fejlesztésre/ésatöbbésatöbbire most sajnos nincs pénz, ezért még több adót kell kivetnünk, mert Magyarország jobban teljesít, és hogy ezt megmutassuk, építünk még egy stadiont, jó?
liberálzöld.
2013. augusztus 29. 09:49
" ... a rendkívüli kormányzati bevételek terhére .." Rendkívüli? Mi abban a endkívüli, hogy havonta újabb és újabb adók születnek és a meglevők pedig emelkednek? Hálásak legetünk az Úrnak, hogy a felcsuti csüngőhasú nem valami tengelattjárós sportba szerelmes. Most áshatnánk ......
Bazooka454
2013. augusztus 28. 21:37
"Panem et circenses" Kenyeret és Cirkuszt a népnek. Rezsicsökkentés + Stadionépítés = boldog újkádári rabszolga
greg
2013. augusztus 28. 21:02
Ha a focira költött pénzt más sportágakra költenénk megduplázhatnánk az olimpiai érmeink számát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!