MSZP: Eltöröljük a telefonadót

2012. május 18. 14:06

Kormányra jutása esetén eltörli a telefonadót az MSZP – ígérte Tóbiás József frakcióigazgató. Lukács Zsoltán, frakcióvezető-helyettes sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a médiatörvény aláírása Áder János vizsgája lesz.

2012. május 18. 14:06

Ha kormányra jut, az MSZP eltörli a távközlési adót, amelynek bevezetéséről pénteken döntött a parlament. Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója arról beszélt: a szolgáltatók közleményeiből világossá vált, hogy a telefonadót a kormánypárti nyilatkozatokkal szemben az emberek fogják megfizetni, tehát megszorításról van szó. Az MSZP-s politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a távközlési szektorra kivetett – jövőre megszűnő – ágazati különadó az Európai Bizottság elé kerül. Ha pedig a bíróság jogsértőnek találja azt, az új alaptörvény átmeneti rendelkezései szerint az államot terhelő fizetési kötelezettség teljesítésére hozzájárulást kell megállapítani, így azt is az emberekre terhelheti a költségvetés.

Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes a médiatörvény megváltoztatását bírálta. Szerinte a törvényjavaslat – amelynek módosító indítványairól pénteken döntött a Ház – nem orvosolja a legfontosabb kifogásokat, nem változtat a médiatanács hatáskörén és összetételén. Hozzátette: megítélésük szerint az elfogadott módosítók egyike a Klubrádió „megsemmisítését” szolgálja, lehetővé téve, hogy a Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság Médiatanácsa ne hajtsa végre a rádióadónak kedvező bírósági döntéseket.

Lukács Zoltán azt mondta, ha a parlament a jövő héten elfogadja a médiatörvény módosítását, „a sajtószabadság Áder János köztársasági kezébe kerül”. Az MSZP ezért arra szólítja fel az államfőt, hogy az alkotmányosság őreként ne írja alá a médiaszabadság korlátozását szolgáló törvénymódosítást, és lépjen fel a Fidesznél, hogy a jövőben tartózkodjon a jogállami normákkal ellentétes lépésektől. A szocialista politikus szerint ez Áder János vizsgája lesz: ha átengedi az említett szabályozást, világossá válik, hogy az államfő békülékenysége csak álca volt.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. május 20. 19:03
A múltat végképp eltörölni Rabszolga-had indulj velünk! A föld fog sarkából kidőlni, Semmik vagyunk, s minden leszünk!
kjkj945
2012. május 18. 20:39
MSZP: Eltöröljük a telefont, adót meghagyjuk, de telefonálni tilos.
nomármost
2012. május 18. 20:33
Inkább maradjon a telefonadó, csak sose lássuk többé ezt a link pofátlan bandát.
öszödibeszéd
2012. május 18. 15:17
Kormányra jutásotok esetén??? Mégis melyik országban akartok ti kormányra kerülni, whiskysdoboz-huszárok? Amikor raklapszám toltátok ki a kenőpénzeket és az ingatlanpanamázás summáját; "házi" gyermekszervezeteket gründoltatok, és azon keresztül sajátítottátok ki a közpénzeket, milliókat tömtetek a marxista-leninista filozófusaitok zsebébe, és lehetett tejelni az EU-s pályázatíró MSZP-s családi vállalkozásaitoknak, pszeudó (casino) beruházásokat támogattatok közpénzből, és virágzott a többszáz milliós végkielégítés-biznisz. Folytassam? Eltörlitek a telefonadót? Hú, ez gáláns ajánlat, aztán kapjuk helyette a hatalmas víz-, gáz- és csatornadíjáremelést, a bérletáremelést, ingatlanadót,stb. Ki az, aki elhiszi, hogy ti nem emelnétek az adókat, testvér? Hiszen miből fizetnénk vissza a 2008-as IMF-hitelt és a többi államadósságot egy ilyen válságos időszakban?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!