A tét az euróövezet megmentése

„Mindössze egy hónap telt el a G7-csúcs óta, és az eseményről készült fotókon mosolygó hét politikus közül már csak öten maradtak. A politikai instabilitás évében járva aligha lepődhetünk meg azon, hogy 2022 soron következő áldozata az Európai Központi Bank (EKB) korábbi elnöke, Mario Draghi vezette olasz kormány lett, hiszen

Európa harmadik legnagyobb gazdaságát a második világháború óta, azaz 77 év alatt 69 kormány irányította, így átlagosan tizenhárom havonta cserélődtek a kormányzatok.

Az ország évtizedes adósságokat görgetve élte túl a 2008–2009-es pénzügyi és a 2012-ig tartó euróválságot, majd az illegális migráció elleni küzdelem frontvonalában találta magát, amit egy járványválság és kilábalás helyett egy még súlyosabb krízis, a háborús inflációs- és energiaválság követett. A válságsorozat hatására ezúttal a lehető legrosszabbkor következett az újabb kormánybukás, így Európa most amiatt (is) aggódhat, hogy megismétlődik-e a korábbi olasz adósságválság.

Ráadásul Olaszországnak sokszoros problémával kell szembesülnie: az ország észak–déli megosztottsága, termelékenységének és munkapiacának gyengélkedése, az idei aszály pusztítása egyaránt hozzájárul a reálgazdaság megtorpanásához. A reálgazdaság felől recesszió érkezik, rosszabb esetben stagfláció, egy olyan országban, amely gázimportját tekintve az u­niós átlag feletti függőségtől szenved.”

Nyitókép: Kollányi Péter/MTI