Nem kincs, nem kacat – Mi is a magyar kultúra?

„Nemzeti kultúránk egyik legfontosabb mindennap használatos dolgunk. A magyarságunkról folyó viták fő kérdése kultúránk színvonalára vonatkozik, azonban ebből a megközelítésből nehéz használható eredményt kisajtolni. Az ítéletalkotás helyett praktikus kérdésekre érdemes koncentrálni: hogyan építhetünk jobban kultúránk értékeire, hogyan formálhatjuk sajátosságainkat az életünket jobbá tevő irányba?

Permanens kultúrharcban élünk. Sok fronton esnek egymásnak a hagyományőrzők és a progresszívek, a kulturáltak és az embereket értők, a hazafiak és a világpolgárok. Ez részben így is van rendjén: mindenki jót akar, és nem ugyanazt gondoljuk jónak. Azonban sokszor hiányzik az az elsimító erő, ami a harcot versengéssé, játékká szelídíti.

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem

Kultúránk megítélésének fő konfliktusa a minőség kérdése. Az egyik vélemény szerint kultúránk kiemelkedő, gazdagsága és ereje messze meghaladja országunk fejlettségét, csak a körülmények akadályozzák kibontakozásunkat. A másik vélemény szerint provinciálisak, magunkba zárkózóak vagyunk, gondolatvilágunk szegényes, hozáállásunk szégyellni való, néhány kiemelkedő teljesítmény tartja fenn európaiságunk látszatát.

A két álláspont fő problémája az, ami közös bennük: az ítéletalkotás vágya. Egyrészt egy kultúra minősége objektíven nem mérhető. Másrészt az álláspontok következtetései radikálisak: ami tökéletes, az érinthetetlen, ami silány, azt ki kell dobni, le kell cserélni. A kultúra pedig se nem érinthetetlen, se nem cserélhető. Létezik akarva-akaratlanul. Nem tervezhető, hogyan őrzi meg vagy formálja át egyes vonásait. Konzerválni vagy átszabni annyira lehet, mint egy várost vagy egy céget: sokan próbálták, de senki sem jött ki jól belőle.

A kultúránkról, magyarságunkról való gondolkozásnak az ítéletalkotás helyett praktikus kérdésekre érdemes koncentrálnia: hogyan építhetünk jobban kultúránk értékeire, hogyan formálhatjuk sajátosságainkat az életünket jobbá tévő irányba?”