A magyar gazdaságpolitika jövőjének második pillére

2022. szeptember 11. 14:33

A jövő kulcsfontosságú kérdése a nemzeti vagyon védelme. El kell kerülni a baloldali kiárusítást, sokkal inkább a hazaiba való befektetéssel kell védeni a hazait.

2022. szeptember 11. 14:33
null

A balliberális kormányok 2002 és 2010 között  – a Medgyessy-kormány, a Gyurcsány-kormányok, illetve a Bajnai-kormány – folytatták, amit a kilencvenes években elkezdtek. Lényegében politikájukkal a külföldieknek adták el a megmaradt hazai vagyont is. Felettébb érdekes, hogy annak ellenére, hogy a kétezres években nagyjából százkilencven céget privatizáltak, majd eladtak, és ebből befolyt 756 milliárd forint, ezt a nyolc évet nagy költségvetési hiányok jellemezték. Ez alapvetően annak volt köszönhető, hogy minél többet adtak el, annál kevesebb pénz jutott minden más területre. A nemzeti kormány ennek a gyakorlatnak vetett véget 2010 után.

A gazdasági ütésállóságot ez a 2010 előtti gyakorlat drasztikusan visszavetette, hiszen az új privatizációs hullámmal egyre több magyar jövedelem áramlott külföldre, ahelyett, hogy itthon hasznosult volna. A 2010-es kormányváltást követően a kormány, valamint hazai gazdasági szereplők visszavették a nemzeti vagyon számos elemét a bankoktól a közműcégekig.

Az új kormányzati gyakorlat intő példaként szolgált arra, hogy lehet olcsóbb a rezsi, valamint magasabb a családok életszínvonala, ha nem a külföldi cégek profitját kívánják támogatni olyan szektorokban, amelyek a fejlett világban is nemzeti tulajdonban vannak.

A patrióta gazdaságpolitikát folytató kormányok eladás helyett védik és építik stratégiai cégeiket az Egyesült Államoktól kezdve Kínáig.

2010 óta Magyarország is ezt teszi. A bankszektorban 20-ról sikerült 50 százalék fölé növelni a hazai arányt. Összességében nézve a bruttó hazai össztermék több mint 8 százalékának megfelelő értékben vásárolt vissza az állam nagyvállalatokat.

A feladat világos: kiárusítás helyett erősíteni és védeni kell a hazait.

 

Borítókép: MTI/ Koszticsák Szilárd
 

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2022. október 23. 19:22
Ez így van. A szélsőbaloldalhoz képest mindenki jobboldalibb, nemzetibb meg konzervatívabb.
critical man
2022. szeptember 20. 12:31
Nocsak. A belpesti prolik biciklizni fognak? Gépesített munkásőr dandár?
critical man
2022. szeptember 20. 12:31
Én most is ugyanannyi rezsit fizetek. Viszont most szeptembertől nem fűtöm a medencémet, felszámoltam a pálmaházaimat meg kannabisz ültetvényeimet a padláson. Összehúztam magamat.
Csakislovacska
2022. szeptember 12. 10:31
Vissza a Magyar földet is,Magyar tulajdonba! Az ügyvédek,a politika és a tsz elnökök által elkótyavetyélt cégek és millió hektár termőföld a Magyar Embert kell szolgálja végre! A külföldiek által fedő tevékenységként szerzett magyar állampolgárság és a beházasodás sem jelenthet mentséget! Ha van földed van hazád,ha nincs földed nincs hazád! Ébredj Magyar!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!