Index: Karácsony eladná a budapesti Városháza épületét

2021. november 04. 08:18

A lap információi szerint a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök már meg is tették az első lépéseket a főváros minden bizonnyal legértékesebb ingatlanának eladása érdekében. Karácsony szerint a portált elérte a fake news szelleme.

2021. november 04. 08:18
null

Vevőt keres a városháza hatalmas értékű, műemléki védelem alatt álló épületegyüttesére a főváros vezetése – tudta meg az Index. A lap információi szerint a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök már meg is tették az első lépéseket a főváros minden bizonnyal legértékesebb ingatlanának eladása érdekében. Az Index a Városháza válaszaira vár az értesülései kapcsán.

Karácsony Gergelyék terve azért is meglepő, mert annak idején a leköszönő fideszes városvezetés pénzügyi főpolgármester-helyettesének, Bagdy Gábornak a nyilatkozata szerint mintegy 180 milliárd forintnyi forráshoz férhettek hozzá Budapest irányításának átvételekor.

Az épület műemléki védelem alatt áll

Az épületről tudni kell, hogy egy turisták által frekventált világörökségi védőövezetben fekszik, és műemléki védelem alatt is áll. Mindezek tetejében pedig egy kiemelten védett régészeti lelőhely, a régi városfal húzódik keresztül a telken, amely összességében negyvenezer négyzetméteres,

ezzel Budapest  egyik legértékesebb ingatlana.

Eladásával több tízmilliárdos tranzakció valósulna meg.

Korábban még közparkot akart Karácsony

Bár Karácsony korábban nem beszélt arról, hogy ilyen tervei lennének, sőt, megválasztása előtt közparkká akarta tenni a Városháza kertjének parkolóját. Az ötlet egyébként nem lenne idegen a hazai balliberális oldal elmúlt évtizedekben vitt politikájától: a 2002 és 2010 közötti balliberális kormányzás alatt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő kimutatása szerint közel 190 céget privatizáltak a nemzeti vagyonból a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányok, amelyből csupán 756 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, miközben óriási maradt az államháztartás hiánya – rendre meghaladta a 3 százalékot, 2006-ban például 9,3 százalék volt.

Emlékezetes: a szocialista-szabaddemokrata vezetésű kormányok eladták többek között a Postabankot, amelyet az osztrák Erste Bank vett meg, de egymás után hirdette meg eladásra a még megmaradt magyar tulajdonú pénzintézeteket, így ekkor adták el a Konzumbankot és indították el az FHB Bank értékesítését is. Értékesítették emellett a Mol részvénypapírjait, megváltak az Antenna Hungáriától és a Budapest Airporttól, és magánosították a Malévot is.

A repülőtér visszaszerzése épp a napokban került napirendre, mint a Fidesz-kormány nemzetstratégiai jelentőségű célja.

Karácsony Gergely főpolgármester számos ötlettel előállt már a városháza hasznosítására, Budapest Város Önkormányzata legértékesebb ingatlanának dobra verése azonban eddig elképzelhetetlennek tűnt – értékel az Index.

Frissítés 9:14: Karácsony Gergely Facebook-posztban reagált az Index cikkére. Szerinte a portált elérte a fake news szelleme, ráadásul a portál megsértette a sajtóetikát, amikor a reakciót meg sem várva tették ki a cikket. „A Fővárosi Önkormányzat a Városháza ingatlanegyüttesével kapcsolatban számos döntést hozott a közelmúltban, így a Merlin Színház épületének felújításáról és a Városháza Park tervpályázatának kiírásáról. Az ingatlan értékesítéséről semmilyen döntés nem született, arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat” – cáfolta a cikk érdemi állításait Karácsony. A főpolgármester hozzátette: ma olvasott utoljára Indexet.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 191 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2021. november 05. 17:52
Szerencsétlen bugyuta, remélem, hogy még az anyja is megtagadja!
VeJoLa
2021. november 04. 23:35
Sajnálom, hogy "megszállottan" nem akarsz megérteni, miközben sokadszorra sem figyelsz oda a magad idézte szövegre. Én csak figyelni próbálok a kommunikációs jelekre. Az se lepett meg, hogy kari visszalépett az előválasztáson. Annak is voltak a jelei. Olyanok, mint ez a csalárd "cáfolat". Talán hálásnak kéne lennünk az indexnek ezért a cikkért, mert emiatt marad meg a városházánk. De az is lehet, hogy már hiába írták. Ez majd csak utólag derül ki.
monuskaroly
2021. november 04. 14:07
Lehet hogy a főváros megtakarítása, amivel átvették Tarlóstól, (kb. 200 milliárd) is már a múlté? Vagyis biztos megvan, csak már magánvagyonként szerepel az elvtársak számláin? És ez még csak az első két év eredményes politikája, most jön a kampány!
Akitlosz
2021. november 04. 13:53
Horváth Balázs az országház ablakából a tömegbe lövetést fontolgatta. Egyes újságírók szerint. Ritka undorító egy szakma a provokátor újságírás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!