Orbán: 50 milliárdos fejlesztés lesz Egerben

2015. április 10. 18:17

Négysávos autóutat, megújuló uszodát, tovább szépülő várat kapnak az egriek a következő években a Modern városok fejlesztési program keretében – jelentette be Orbán Viktor, aki szerint a vidéki Magyarország fejlődésének kulcsa a vidéki városokban van.

2015. április 10. 18:17

Négysávos autóút fogja összekötni 2018-ra Egert az M3-as autópályával - egyebek mellett ezt tartalmazza az a megállapodás, amelyet pénteken írt alá Orbán Viktor miniszterelnök Egerben Habis László polgármesterrel.

A közös sajtótájékoztatón a kormányfő elmondta: a megállapodásnak része az is, hogy az egri uszodát 6,3 milliárd forintból nemzeti úszó- és vízilabdaközponttá fejlesztik. Emellett – a már zajló rekonstrukciókon túlmenően – 6 milliárd forintból folytatódik az egri vár fejlesztése is. Megállapodás született továbbá arról, hogy a MÁV átad Egernek egy 9 hektáros terület, hogy abból ipari park lehessen, amely a város saját területeivel együtt 20 hektáros lehet majd – ismertette Orbán Viktor.

Az összesen mintegy 50 milliárd forint értékű fejlesztési programról a kormányfő azt mondta, hogy a város legújabb kori történetének talán egyik legjobb megállapodását kötötte meg. Rámutatott: az egriek és a város térségében élők érdekeit szolgáló megállapodás a soproni után a második a Modern városok programban.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a világban zajló változások nyomán 4-5 év múlva nem fogunk ráismerni arra a közegre, amelyben ma élünk. Kézzelfogható jelei lesznek ennek a változásnak a világgazdaságban, a világ külpolitikai rendszerében, a fejlesztéspolitikában és az oktatáspolitikában is. „Ha mi, magyarok nem hozunk létre új gazdaságpolitikát, ha nem tesszük világossá, hogy újfajta külpolitikára van szükségünk, ha nem korszerűsítjük az oktatási rendszerünket, akkor Magyarországot ebben a most formálódó világban nem lehet sikerre vinni” – mondta.

A miniszterelnök rámutatott: a vidéki Magyarország fejlődésének kulcsa a vidéki városokban van. Erős vidéki városok nélkül nem lesznek erősek a falvak sem, ezért vidéki erőcentrumokat kell létrehozni – tette hozzá. „Lejárt a kis halak és a nagy halak ideje, ma már a gyors halak a vizek urai” – utalt a rövid időn belül tető alá hozott megállapodásra Orbán Viktor.

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta: a kormányzat célja, hogy minden megyei jogú várost 2018-ig bekapcsoljanak a már létező autóút- és autópálya-rendszerbe, illetve hogy az autópályák elérjék az országhatárt. Orbán Viktor azt kérte ugyanakkor: a Kárpátalján kialakult nehéz helyzet okán minden megyei jogú város – a testvérvárosi kapcsolatokon túlmutatóan - patrónusként segítse az ott élő magyarokat.

Habis László (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt, hogy Eger a hősiesség, a helytállás és a hazaszeretet városa. Felidézte: tavaly december óta az egri vár nemzeti emlékhellyé vált a parlament döntése nyomán. Emlékeztetett: a kormány átvállalta a város 8 milliárd forintos adósságállományát, lehetővé téve ezzel a még ambiciózusabb tervek megfogalmazását.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
küllő
2015. április 11. 18:49
Aha !! Majd amikor Veszprémben uszoda !! Hazug püffedt pávatáncos !!
brabant89
2015. április 11. 15:17
"a vidéki Magyarország fejlődésének kulcsa a vidéki városokban van" Igen. Ezért kellett mindent Budapestre centralizálni. :)
becike4
2015. április 11. 15:03
Söralátét méretű adóbevallást is ígértél,kisrakás!Eltelt öt év.
vakhangya5
2015. április 11. 10:43
"""Az Apollo Tyres olyan országba fektet be, ahol a gazdasági növekedés Európában a legjobbak között van, ahol célkitűzés a munkanélküliség 3 százalékos szintre való visszaszorítása - mondta Orbán Viktor az indiai vállalat Gyöngyöshalászon, mintegy 146 milliárd forintos befektetéssel épülő gumigyárának alapkőletételén pénteken.""" Nem kéne elmennetek a büdös p*csába narancsbolsik?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!