Ukrajnának nincs jövője Magyarország nélkül!

2023. augusztus 07. 06:29

Zelenszkij elnök kárpátaljai látogatását tetteknek kell követnie.

2023. augusztus 07. 06:29
Constantinovits Milán

Beregszászba látogatott Volodimir Zelenszkij ukrán kormányfő. A villámviziten köszönetét fejezte ki a kárpátaljai magyarságnak, hogy befogadta a belső menekülteket. Találkozott Babják Zoltánnal, Beregszász polgármesterével is, aki a látogatást értékelve elmondta: „...a háború összeboronált minket (..) Az elnök úr a médiából jól ismert, nem éppen kedélyes hangulatban érkezett, de sokkal pozitívabb kedélyállapotban távozott. Ez a dialógus kezdete lehet a két fél között.”

Reméljük, a sokat tapasztalt városvezető szavait igazolja a jövő, és új fejezet kezdődhet a kárpátaljai magyarság és Kijev hányatott kapcsolatában. Viszont látni kell, hogy

Zelenszkij gesztusának csak a tettek adhatnak fedezetet,

amik régóta váratnak magukra. Ha a makropolitikai helyzetképet szemléljük ugyanis, Magyarország a háború kirobbanásának pillanatától kezdve humanitárius segítséget nyújtott az ukrán menekülteknek. Több százezren érkeztek a keleti határunknál hazánkba, akiket élelmiszerrel, orvosi és pszichológusi segítséggel fogadtunk be, vagy segítettünk a továbbhaladásukban. Kormányzati és civil kezdeményezések támogatták az Ukrajnát kényszerből elhagyókat, ez ideiglenes lakhatást, gyermekfoglalkozásokat és beiskolázási támogatást egyaránt jelentett.

Hasonlóképp szinte azonnal megindultak a kárpátaljai segélyszállítmányok, amik nem csupán a magyar lakosságot, hanem a Kárpátalján élő más nemzetiségeket is segítették. Az MCC például több segélyszállítmányával támogatta Beregszász lakosságát és a tehetséggondozó intézmény több száz fős kárpátaljai közösségét.

A magyar kormány a folyamatos segítségnyújtás mellett a kezdettől deklarálta békepárti álláspontját, ami kizárja a fegyverszállítmányokat, és ellenez minden olyan brüsszeli intézkedést, ami a háború eszkalációját eredményezheti. 

A humanitárius segítség és a békepárti állásfoglalás pedig tökéletesen megfér egymással,

mindkettő legitim és felelősségteljes diplomáciai testtartás. Az ukrán vezetés részéről mégis folyamatos kritika érte hazánk külpolitikai irányvonalát, és a kárpátaljai magyarságot is kritikus helyzetbe hozta a háborús politika. Bár közvetlen harci cselekményeknek nem színhelye a térség, a folyamatos migráció, a háború hiánygazdálkodása, a megszorítások Kárpátalját is megtépázták. Tavaly télen heteken keresztül nem volt biztosított a folyamatos áramellátás, családok ezrei maradtak fűtés nélkül, az iskolák jéghideg falak között fogadták a diákokat.

Zelenszkij elnök épp abba a kárpátaljai középiskolába látogatott el, amiben mi is jártunk múlt év decemberében. Csakhogy akkor üres és fűtetlen volt az egész intézmény, amelynek falait a diákok háborús ihletésű rajzai borították (riportunk itt).

Ezt is ajánljuk a témában

Ha Zelenszkij megérti, hogy a térség jövőjét az alapvető létfeltételek biztosítása, illetve a nemzetek békés együttélésének lehetősége jelenti, már előreléptünk. A szavakon túl ugyanis valós tettekre van szükség: ilyen a vegzálások nélküli határátlépés biztosítása, a térség magyar iskoláinak, a magyar szimbólumoknak, szobroknak békében hagyása a folyamatos zaklatás helyett.

Ilyen tett lehet az elhibázott és súlyosan kisebbségellenes oktatási törvény újragondolása,

amire Orosz Ildikó, a Kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola korábbi rektora is felhívta a figyelmet bátor levelében.

Bárhogy is alakul a háború, illetve távlatosabban Ukrajna sorsa, a magyar közösséggel Kárpátalján számolni kell. Az ország európai jövője nem képzelhető el a kisebbségek megbecsülése nélkül. Ha Zelenszkij látogatása tényleg fordulatot jelent magyarságpolitikájában, akkor lesz csak fedezete az elnök szavának.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. augusztus 23. 14:49
Zelenszkij egy számára fontos dolgot nem tud. A Nyugat tisztában van azzal, hogy ö "nem a mi kutyánk kölyke". Ö a Nyugat hasznos idiótája az Oroszország elleni permanens háborúban, ami általában hideg, de van amikor meleg. A Nyugatnak csak az jár az eszébe, hogy Oroszország nyakán tartsa a kést, és ehhez most Ukrajna, Zelenszkij jó szolgálatokat tesz. Ha a háborúnak vége lesz, Zelenszkijra nem lesz szükségük. Dehogy akarják ök, hogy ez a hazája szabadságáért valóban orszlánként küzdö harcos, majd a Nyugat ellen is teljes bevetéssel küzdjön hazája szabadságáért. Oroszország meggyengítése mellett a Nyugat másik célja, hogy Ukrajnát bekebelezze. Jól tudják, hogy ehhez Zelenszkij nem lenne egy ideális partner, ö mint háborus hös, nem az a személy, aki egy békés ujjáépítéshez kell. Churchillt is elküldték az angolok a gyöztes háború után. A háború és a béke más tipusú vezetöket kíván. Ha gyözne Ukrajna, Zelenszkijnek akkor sem lenne nagy jövöje. Ha veszít, akkor pedig bünbak lesz belöle.
Palatin
2023. augusztus 23. 14:47
Zselenszkij, de egész Ukrajna is addig és annyit ér a Nyugatnak, ameddig és amennyi bajt tudnak ök okozni az oroszoknak. Az USA azért nem akar békét, mert akkor Ukrajna már nem szolgál amaerikai célokat, nekik csak egy olyan Ukrajna ér valamit, amelyik az oroszok ellen háborút visel, amerikai célok érdekében. Az ukránok Európa számára a "rosszabbik" oroszok. Erre a tanulságra való rádöbbenés Nyugaton még várat magára. Az unió nagyon jól meglenne Ukrajna nélkül. Az USA-val szövetkezve az ukránok alá akarták ásni Oroszország biztonságát. De ök készek nemcsak testvérnépüket az oroszokat elárulni, hanem bárkit, még azokat is akik önzetlenül támogatták öket. A Nyugat nagyon jól tudja, Hogy Ukrajna nem az ö "kutyájuk kölyke", de hasznos idiótaként kihasználják. Európának alaposan meg fog gyülni a baja az ukránokkal, akár gyöznek akár veszítenek. Az természetesen "jó" a Nyugatnak, hogy Ukrajna szutyongatja az oroszokat. De ha ennek egyszer vége lesz, mit fog kezdeni velük Európa?
backsplash
2023. augusztus 08. 16:48
Majd széthordják a lengyelek és a ruszkik.
balbako_
2023. augusztus 08. 06:08
A normális magyar emberek a háború elején kiálltak az ukránok mellett noha erre semmi okot nem adtak, sőt! De ez a patkány népség az állandó hepciáskodással és otromba fasizmusával minden szimpátiát elvitt szintén a normális emberek között. Szögezzük le e térség magyarjai sem a Csehszlovák, sem a szovjet uralom alatt jót nem kaptak. Aztán Ukrajna leválása után az oroszbarát kormányok alatt egy kis levegőhöz juthattak és Zelensziék alatt visszazuhant a legelnyomottabb szintre. De a pofátlan zsarolásuknak nincs se vége se hossza. Hát felőlem pusztuljon el ez csürhe vérszívó tetű nép a magyarság és Európa testén! És az ott élő magyar hogyan látja? Íme https://www.origo.hu/itthon/20230804-trill-zsolt-karpatalja-haboru.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!