Meglepő fordulat

2023. január 13. 18:00

A kétfarkú kutyák megtalálták Pokorni Zoltánt az Öveges-program mögött.

2023. január 13. 18:00
null
Hadházy Ákos
Hadházy Ákos
Facebook

„Kovács Gergely MKKP-elnök és XII. kerületi önkormányzati képviselő megnézte, hogy az alibi közbeszerzéseken induló, egymástól elvileg független cégek székhelyei kinek a tulajdonában álltak, vagy kihez kerültek a cégek eltüntetése után. Az eredmény közepesen vicces: Pokorni legbizalmasabb emberének és feleségének tulajdonába került az a drága belvárosi lakás, amelybe egy sor, az Öveges-csalásban résztvevő cég be volt jelentve. Béres István pedig Pokorni minisztersége alatt először tanácsadóként, majd a beruházásokért felelős kormánybiztosként tevékenykedett, azóta pedig Pokorni polgármester megkerülhetetlen gazdasági tanácsadója a XII. kerületben.

Az Öveges-programnak csak látszólag volt az az értelme, hogy

43 városban, egyenként 300 millió forintért (!) újítottak fel egy-egy természettudományos tantermet.

Ennél fontosabb volt, hogy a »közbeszerzéseket« egy néhány tucat kamu cégből álló hálózat segítségével, meghívásos pályázatokkal bonyolították le. A NAV már 2018-ban olyan levelet küldött számomra, amelyben TÉNYKÉNT írtak arról, hogy azt a csalást csak központilag szervezve lehetett elkövetni. Ehhez képest 8 év után csak néhány kishalat vádoltak meg egy egészen kis részlet miatt.

A Kovács Gergellyel tartott közös korrupcióinfón elmondtam: az általa talált adatok alkalmasak arra, hogy az új körülményekre hivatkozva újabb feljeletést tegyünk. Az elévülésig még van néhány év, és érdemes megmutatni, hogy mennyit változott Polt Péter és a kormány hozzáállása a korrupciós ügyek kivizsgálása terén.”

Nyitókép: Hadházy Ákos Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kbs_real
2023. január 14. 14:31
Hú baszd meg! Ezek szerint irodát, ingatlant bérbeadni bűncselekmény.
Gèbi
2023. január 14. 12:48
Ez a sírdogálós és "nyilas szakértő" Pokorni lenne? Egyébként az egyenként, 300 millióért mit tudtak felújítani? Aranyból volt a kilincs és gyémánt berakásos az ablakkeret?
Lajoss
2023. január 14. 10:18
Csodálkozik valaki?
Katicza
2023. január 14. 06:26
Két idióta. A drogos lepukkant söpredék falkavezér és Dr. Szarházy Ákos lódoktor, okleveles tenyérbemászó. Szánalmasan gyenge, erőltetett próbálkozásaik jól elszórakoztotják az őket kéjesen tapsikoló nyálcsorgató lumpenproli csűrhét. Jókat nevetek amikor jönnek, lepontoznak, idegesen toporzékolva védik őket a reszkető híveik, mintha számítana. Az élet ezeken is szépen átlép. Ennek az országnak és a kormánynak is egy komoly alternatívát jelentő ellenzékre lenne szüksége. Nem erre a csűrhe söpredékre ami ma van. Ezeknek vagy észre kellene venni és eltakarodni szőröstől-bőröstől, vagy idegesen végigcsaholják még azt a pár ciklust ameddig a Fidesz kormányoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!