A Tungsram „öröksége az innováció”, a munkásaié az éhkopp

2022. április 29. 14:47

Az alkalmazott az első, akit feláldoznak, és az utolsó, amikor osztanak.

2022. április 29. 14:47
null
Bernáth Lackó
Mérce

„Innováció itt láthatóan annyi volt, hogy a korszerű, a nagy cégeknek minden kedvezményt megadó állam által teremtett feltételeket, vagyis a munkás érdekképviselet lefegyverzését, a sztrájkjog nevetségességig gyengítését modern és szakszerű módon használta az új főnökség: alig két hónappal ezelőtt, vagyis a Tungsram-dolgozók több mint felének elbocsátása előtt gyorsan és egyoldalúan átírták a kollektív szerződést, hogy a lehető legkevesebbel ússzák meg emberek kirúgását, mint arról Sallai Gábor szakszervezeti vezetőtől értesülhettünk. A felmondási időt, a végkielégítést és csoportos létszámleépítés esetén a vállalatnál dolgozó házastársak védelmét érintő pontokat mind átbabrálták modern, szakszerűen dolgozó kezek.

Örökségük az innováció.

Majd jönnek az oknyomozó újságírók, és talán talán a munkásokat képviselő ügyvédek, akik esetleg valamennyit előásnak arról, hogy miről is szólt a hivatalos tulajdonosváltás 2018-ban, amikor akár már tudhatták is a cég számait ismerők, hogy ebből nem lesz fényes jövő. Hogy az új tulajdonosi körnek miért érte meg a süllyedő hajó kormányához állni, csak találgatni lehet egyelőre.

Mindenesetre századjára és ezredjére is kiderült, hogy amíg itt alapjaiban nem változik meg valami, igazi kockázatot csak a melós vállal, már egy nagyvállalathoz való belépés pillanatában is. Amíg a Széll Kálmán Terv és leszármazottai változatlanok, amíg a munkás érdekképviseletet a magyar vezető elit továbbra is kiherélt állapotban tartja, amíg semmilyen nagy munkáltató nincs arra kényszerítve, hogy igazi felelősséget vállaljon az alkalmazottaiért, addig ez mind így is marad.
Ő az első, akit feláldoznak, és az utolsó, amikor osztanak.

A kövér macskák az ilyen csődöktől sose fogynak le. Ők sose éheznek.”

Nyitókép: A Tungsram kaposvári Elektroncsőgyárának dolgozói különböző izzólámpákat ellenőriznek, 1977. január 24.
MTI Fotó – Bajkor József

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robertoo
2022. április 29. 22:30
Lackó baba! Te milyen butuska vagy!
Ólat a trolloknak
2022. április 29. 21:45
Jó a "szerző" fényképe, Korrelál a "Lackóval".
Zsolt75
2022. április 29. 18:23
Milyen kockázatot vállal a melós, te markcista? Hogy esetleg máshol kell dolgozni?
Takagi
2022. április 29. 18:20
A Fletó kormányzása alatt mennyi embernek szüntették meg a munkájat kis okos here?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!