A civilek nélkül nem megy

2020. szeptember 13. 19:40

Az ő forrásaikat kívánta meg a hatalom.

2020. szeptember 13. 19:40
Barát József
168 Óra

„A háttérben a csenyétei templom, amelynek cserepei, téglái egy részét hazavitték a házak javítására, a padsorokból rég tüzelő lett. Az előtérben az út menti gazban pici tábortüzet három pici ember ül körbe. Nyolc-kilenc évesek, a tűzön nejlonzacskó ég, a feketés, mérgező füstöt a gyerekek mohón szívják. Hamar megtanulták, hogyan lehet feledni a mindennapokat, ha azokat nehéz elviselni. Alighanem kis súllyal születtek, alighanem minőségi éhezők, nem sok népmesét hallottak. Képük három éve égett a tudatomba, amikor egy ételosztásról indultam hazafelé az ország legszegényebb falvából.

Emléküket most az a hír hívta elő, hogy az Emmi megvonja a többlettámogatást Iványi Gábor egyházának iskoláitól és L. Ritók Nóra Igazgyöngy Alapítványától. Azoktól az intézményektől, amelyek mélyszegénységben élő gyerekekkel foglalkoznak. Amelyek nemcsak tanítanak, hanem próbálják foltozni is az örökké felfeslő zsákot. Ennivalót, ruhát, gyógyszert osztanak, beadványt írnak, segélyért kuncsorognak. Kiskorú anyukát pelenkázásra, szoptatásra, főzésre oktatnak, próbálnak munkát szerezni, békítik a haragvókat. Az ő forrásaikat kívánta meg a hatalom.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MrStokes
2020. szeptember 14. 07:53
Az úgynevezett " CIVIL " szervezeteinek pénze külföldi ügynökhálózatoktól érkezik, ezért titkolják a forrásaikat. Külföldi érdekeket képviselnek, az Ötödik hadoszlop.
duzur
2020. szeptember 14. 07:13
Szegény Lukasenko, nem mérgezte meg idöben az összes civilt akik nem kedvelik...
Krupp Skya
2020. szeptember 13. 23:01
Nekem erről az arab tevehajcsárnak kinőző bolsevikről az a dal jut eszembe amibe azt éneklik: "Elvisznek engemet, rossz arcú emberek."
nempolitizálok
2020. szeptember 13. 22:03
Orbánék végre leállították Iványiék üzletét. Valaki 20 évre visszamenőleg kiszámolhatta, hogy olcsóbban jönnének ki, ha a hajléktalanok a Ritz-ben laknának és étkeznének, a mintha Iványiék etetik őket piros műanyag kutyatányérokból valami olcsón vett üzemi moslékkal. Hatalmas üzlet volt ez 2010 előtt, szerintem libsi pénzmosoda.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!