Gyalázat

2016. április 07. 17:41

És most teljes szívemből ott állok Laci bá’ mellett. Pedig nem szerettem. Gyerekfejjel, amikor telente az alig gőzölgő vízbe kellett ugranom hajnalban, télen, a Sportban.

2016. április 07. 17:41
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap

„Kiss László nekünk szerzett örömöt, dicsőséget, nekünk szerzett torokszorító perceket, és most, feltehetőleg utolsó olimpiája előtt néhány hónappal jönnek a patkányok, és nekiesnek a torkának. Egy ötvenöt évvel ezelőtti történettel, ami talán nem is úgy történt…

Jönnek a patkányok, akik azt is szeretnék elérni, hogy a magyar úszósport leszerepeljen ezen az olimpián. Akik kikezdtek Kiss László előtt már másokat is, és akik megszokták, hogy mindent meg tudtak úszni, a legnagyobb gazemberséget is egész eddigi életükben.

Nagyon-nagyon szeretném hinni, hogy nem így van, hogy nem így lesz. Hogy egyszer csak majd nem ússzák meg.

És most teljes szívemből ott állok Laci bá’ mellett. Pedig nem szerettem. Gyerekfejjel, amikor telente az alig gőzölgő vízbe kellett ugranom hajnalban, télen, a Sportban. És csak azt hallottam, hogy »hopp! hopp!«, vagy egy síp füttyét, és éreztem a stopperóra bőrszíjának csapásait a combomon. És utáltam az egészet. Ezért nem lettem olimpikon. De mások azok lettek. Többek között Kiss Lászlónak köszönhetően.

És nekik, mindnyájuknak köszönhetően pedig én lettem több és gazdagabb. Együtt ezzel az egész nemzettel. Éppen ezért Kiss László nem ezt érdemelte. Főleg nem ezektől a patkányoktól.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 546 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
katus
2016. április 08. 15:44
Na ez a gyalázat,zsóti!!!!!! 2016. 04. 8. 11:15 KISS LÁSZLÓ GYÁRFÁS TAMÁS SZÁZHALOMBATTA ÚSZÁS NEMI ERŐSZAK KISS LÁSZLÓÉK 100 FORINTTAL AKARTÁK BEFOGNI A MEGERŐSZAKOLT LÁNY SZÁJÁT A Bors információi szerint nem elég, hogy Kissék elkövették a gusztustalanságot, még meg is próbálták elhallgattatni a megbecstelenített lányt. Ő azonban nem fogadta el az ajánlatot és börtönbe juttatta erőszakolóit. A 75 éves Kiss László csütörtök délután bejelentette: lemond százhalombattai alpolgármesteri címéről, és nem látja el a továbbiakban a szövetségi kapitányi feladatokat sem. Amióta nyilvánosságra került, hogy 1961-ben több társával megerőszakolt egy fiatal nőt, a sportolóra egyre nagyobb nyomás nehezedik a közvélemény részéről. A jogos felháborodási hullám már ott tart, hogy eddig négyezren írták alá azt az internetes petíciót, amely Kiss és Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnökének lemondását követeli. 100 forintnak... Eközben egyre vérforralóbb részletek derültek ki az ügyről: a Bors például a 300 oldalas periratból megtudta, hogy az egyetemre készülő Zsuzsannát július 4-én gyalázták meg, de csak három nappal később, július 7-én tett feljelentést. Állítólag Kiss javasolta társainak, V. Lajosnak és L. Lászlónak, hogy 100 forinttal igyekezzenek lefizetni a lányt, hogy ne forduljon a hatóságokhoz. A nő azonban kevesellte az összeget, úgyhogy az alkuból nem lett semmi. Így aztán V. fölvetésére az összes vádlott tagadott. ...igaz a fele? Azok, akik jártasak az uszodai élet berkeiben, és ismerik a sztorit, azt állítják, a tényleges igazság nagyban árnyalná az emberekben a Kissről most kialakult negatív képet. Szerintük a sértett állítólag nem is akart feljelentést tenni, nem történt erőszak, mert önszántából vett részt a szexpartiban. Viszont amikor a szülei megtudták a dolgot, ők forszírozták a feljelentést. Édesapja magas rangú, befolyásos ember volt, és az uszodai folklór szerint a hatalomnak az is csípte a szemét, hogy a vádlottak a Ferencvárosban érték el sikereiket, s nem akartak a belügyi csapat, a Dózsa színeiben versenyezni. Lehet, hogy emiatt született másodfokon enyhébb ítélet. Mivel az áldozat azóta elhunyt, a teljes igazságot ma már képtelenség kideríteni. A tisztségeiről való lemondás mellett az is kérdés, hogy a jövőben is a 75 éves tréner nevét viseli-e a százhalombattai uszoda. Erről a helyi képviselő-testület két-három héten belül dönt. http://alfahir.hu/kiss_laszloek_100_forinttal_akartak_befogni_a_megeroszakolt_lany_szajat
kukagyerek
2016. április 08. 14:25
Rendezz egy brekimenetet zsóti és skandáljátok ott azt, hogy "Aki nem erőszakol nőket, az egy patkány!" Seggfej! Most pedig mehetsz a pénztárhoz!
küllő
2016. április 08. 13:55
Bértalpnyaló Bayer elvtárs! Ennek sosem lesz vége. Addig egészen biztosan nem, amíg a hozzád hasonló szerecsenmosdató, fizetett pártfogók egyenlőségjelet tesznek két millió fideszes szavazó és a magyar nemzet között. Amíg a jó és a rossz erkölcsi kategóriák között a magadfajták tesznek igazságot valahányszor valami irdatlan nagy disznóságról el kell terelni a figyelmet. Minden hétre jutni fog egy adag védhetetlen mocsok, amit neked kell tisztára mosni. Számodra ennek akkor sem lesz vége, ha a földkerekségről eltűnik ez a borzalmas balliberális népség. Úgyhogy inkább csak annyit mondanék, hogy ballib s@ggfejnek lenni valószínűleg keserves lehet, de álkeresztény, álkonzervatív, áljobboldali talpnyalónak lenni sem lehet egy leányálom. Azt hiszem ennél már csak konkrétan Bayer Zsoltnak lenni gusztustalanabb
zolka50.50
2016. április 08. 13:16
"Kiss magát nyírta ki, mikor megerőszakolta a lányt, ahelyett, hogy védelmére kelt volna." "Kiss becstelen tette " Csak mutatóba, kis hazug pubika. Vagy ezek dicséretek? A legszebb azonban az, hogy Polanskit meg véded, aki egy kiskorút erőszakolt meg, és ez bizonyított valóban. Csak hogy tisztábban láss: "a kislány nem egyezett bele a szexbe, és 13 éves lévén nem volt beleegyezésre alkalmas jogilag cselekvőképes helyzetben. A beleegyezésre képtelen állapotot Polanski továbbá még alkohollal, és droggal segítette elő. A nemi erőszak orális szexszel, vaginális és anális behatolással valósult meg, a kislány többszöri tiltakozása ellenére. Továbbá pornográf és pedofil fényképeket csinált a kislányról meztelenül, mondván, hogy a Vogue-ba lesz. Polanski bűnösnek vallotta magát." Nem vagy te metélt is ráadásul?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!