A pszichopaták betörése

2016. március 11. 07:35

A sav módjára maró cinizmus, ami Gyurcsány kormányzása idején még kivételes volt, Habony és Lázár Magyarországán már szabály.

2016. március 11. 07:35
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Magyar Nemzet

„A magyar politika mára a végletekig bestializálódott. Olyan ügyek, amilyenekbe másfél évtizede még politikusok és pártok buktak bele, ma már lassan szavazatokat hoznak. A két szekértábornyi szekta tagjai addig imádkoztak az őket megillető brutális és könyörtelen politikai pankrátorért, aki végre képes lesz legyőzni a másik oldalt, hogy végül valódi szörnyetegekre bízták hatalmi oldalaik vezetését.

A pszichopaták mindig is a hatalom közelében voltak, hiszen a politikai pálya alkatilag vonzó számukra, de sokáig nem merték kimutatni a farkasfogaikat, mert féltek a közvélemény haragjától. A pszichopaták első betörési kísérlete a hazai politikába Gyurcsány Ferenc és Kóka János személyéhez fűződik. Ők a nagyvállalatoktól kölcsönzött kommunikációt és etikát már nem csupán hatalmi eszközként használták: Gyurcsány a céges cinizmust politikai krédóvá emelte, amikor beleállt az őszödi beszédbe, Kóka pedig az első volt, aki Magyarország helyén többé nem emberek sorsközösségét látta, hanem egy részvénytársaságot, amely profi managementet igényel. A baloldali közvéleményt lenyűgözte a pszichopátiás hazárdjáték, továbbá Gyurcsánynak az a képessége, hogy naponta egymástól homlokegyenest eltérő álláspontokat tud hisztérikus őszinteséggel megvallani, miközben csak azzal voltak képesek mentegetni Gyurcsány és Kóka tevékenységét, hogy egyedül ők tudják, mi kell a jobboldal legyőzéséhez.

Csakhogy nem tudták. A miniszterelnök és gazdasági minisztere csekély képességű vezetők voltak, a közvélemény pedig a gazdasági sikertelenséget meg a gátlástalan cinizmust kegyetlenül megtorolta: a baloldal kártyavárként omlott össze, és az országot politikai kontroll nélkül szállta meg a Fidesz, melynek soraiban a közéleti pszichopaták sokkal tehetségesebb csoportja várt hatalomra készen. A sav módjára maró cinizmus, ami Gyurcsány kormányzása idején még kivételes volt, Habony és Lázár Magyarországán már szabály. A pszichopaták betörésének második kísérlete látványos sikerrel járt: a tömegek visszatértek a pogány Róma morális színvonalára, és őszinte rajongással hódoltak meg azok előtt, akik kezük legcsekélyebb remegése nélkül lopnak, hangjuk legcsekélyebb elcsuklása nélkül hazudnak vagy uszítanak. A politikai garnitúra többé nem próbál megfelelni se keresztény–konzervatív, se baloldali–humanista hagyománynak – olyan pszichopátiás játékot űz, amelynek egyetlen célja az aktuális ellenség levadászása, kivéreztetése, emberi és erkölcsi megsemmisítése.

Nem véletlen, hogy a balliberális oldal két emblematikus pszichopatája, Kóka János és Hajdú Péter egyaránt utat talált a Nemzeti együttműködés rendszerébe: Kóka diplomataútlevéllel utazgat Szijjártó oldalán, Hajdú »kulturális« tartalmat gyárt hol a köztévének, hol Andy Vajna TV2-jének. Eközben a Habonyok, a Lázárok meg a Kubatovok hatalmukat gátlástalan erődemonstrációra, közpénzek elköltésének titkosítására, népszavazás erőszakos megakadályozására és komplett szektorok eltulajdonítására használják. Ezek a sokszor öncélú és értelmetlenül agresszív cselekmények egytől egyig azt mutatják, hogy ma már nem Orbán vagy a Fidesz érdekei határozzák meg a kormányzást, hanem a pszichopátiás gátlástalanság. A »nép szolgálatának« helyébe a »pillanat uralása« lépett, s az újpogányságba züllött nép örvendezve felrivall.

Magyarországnak elsősorban nem valódi baloldali vagy valódi konzervatív fordulatra van szüksége, hanem erkölcsi fordulatra: arra, hogy a polgároknak legalább egy része semmilyen körülmények közt se legyen hajlandó tolerálni a pszichopátiát. Érdemes volna végre belátni, hogy értelmetlen olyan lövészárkokban harcolni, amelyek között a pszichopaták kényük-kedvük szerint sétálnak át, segítik egymást, gyújtogatnak, provokálnak, terrorizálnak, és minden lövészárokban bajtársak veszik őket körül. Hajlamosak vagyunk baloldal meg jobboldal közti törésvonalat, esetleg a huszadik vagy a huszonegyedik század pártjait látni ott, ahol a tényleges törés az országot bestializáló, pszichopátiás hatalmi elit és civilizációnk alapvető erkölcsi normái között húzódik. Nem vagyok vevő olyan csomagra, amelynek része Habony, Kóka vagy Lázár. Nem! Nem! Soha!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Axxtro
2016. március 11. 22:22
Robi, te seggfej vagy.
Bolond Istók
2016. március 11. 16:27
Annyira mókás mikor azok akik a 2014-ben az összefogásra szavaztak, amivel ugye együtt járt Gyurcsány is, sőt! ő volt a politika hulladékából összelapátolt összefogásnak nevezett szemétdombon a kakas,... azok most kéjesen örömködnek, szinte elélveznek egy Gyurcsányozással egybekötött Orbánozástól. Micsoda színjáték ez. :D 2018-ban újra leszavaznak a régi/új összefogásra utána meg folytatják a Gyurcsányozást, maszopozást...
lajkakutyus
2016. március 11. 15:48
A diagnózisban van némi igazság, -bár a kormányzati teljesítmény sokkal jobb, mint a pancser-kókler Gyurcsány alatti-, de mi a megoldás, Puzsér úr? Ki varázsol ide nekünk egy garantáltan tisztességes, szakmailag kiváló, nem balliberális és tutira nyerő új pártot, hiteles vezetőkkel?
OberEnnsinnen
2016. március 11. 14:48
Az, hogy Gyurcsányt-Kókát és Orbánt-Lázárt egyneműsíti: totál értékzavar. Miért? Az egyik párosnál nap/veszteség (Gy.-K9), a másiknál nap/helyreállítás a mértékegység neme. Az meg, hogy Orbánék hová tárolják a lopott anyagokat, azok hol lelhetők fel, főképp, ha világvége méretű lopásról van szó, láthatóan nem érdekli Puzsért. Akkor viszont: szar jön a szájából...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!