A gyerekszegénységről

2015. augusztus 21. 10:46

Minden területen fájdalmas a gyerekszegénység, de számomra talán az oktatás terén a legfájóbb.

2015. augusztus 21. 10:46
L. Ritók Nóra
hvg.hu

„Minden területen fájdalmas a gyerekszegénység, de számomra talán az oktatás terén a legfájóbb. Nyilván adódik ez abból is, hogy pedagógus vagyok, de még inkább abból, hogy ez lenne az a terület, ami megoldást nyújthatna. Mert az ember, közelről látva ezt az egészet, az oktatásban hisz leginkább, hogy onnan talán kaphatnak muníciót a gyerekek a változtatásra, lehetőséget a változásra. Ma azonban a magyar oktatás esélykiegyenlítő funkciója nem működik. A szegénység sújtotta kistérségekben az oktatás nem segít a problémák megoldásában, sőt mintha még inkább elvenné az esélyeket, bebetonozná őket oda, ahonnan jöttek.

Az általános iskolai oktatásban egyértelmű szegregálódási folyamatok gyorsultak fel, és ennek okát főként a szabad iskolaválasztásban látom. Ez, párosulva az egyházi iskolák szaporodásával az alapoktatásban, a mai törvényi szabályozásnak megfelelő, ám beláthatatlan következményekkel járó folyamatokat gyorsított fel. A nagyobb településeken, ahol két vagy több iskola is van, szinte mindenhol megfigyelhető az iskolák közötti szegregáló hatás. A korábban is sikeresebb állami és az akár most alakuló egyházi iskolákba ugyanis nem vesznek fel halmozottan hátrányos helyzetű, problémás, SNI, BTM (beilleszkedési, tanulási és magatartásproblémákkal küzdő), főképp nem cigány gyerekeket.

Az egyházi, alapítványi iskolákra nem vonatkozik a beiskolázási körzet, fel sem veszik vagy éppen kitörlik az integrálható SNI-oktatást az alapító okiratukból. A megyeszékhelyeken az állami iskolák között is előfordul, szinte mindenhol, hogy a peremkerületi intézmények szegregálttá váltak. Mára odáig jutottunk, hogy vannak (zömében egyházi) »fehér« iskolák elitista képzéssel, és mellettük, sokszor pár száz méterre »elcigányosodott« iskolák, ahová szinte kizárólag halmozottan hátrányos helyzetű, roma gyerekek járnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2015. augusztus 22. 21:01
Amit a H(éber) V(ilághatalmi) G(árda) központi lapjának e cikkéből megtudhattunk: milyen az, amikor egy zsidó nő szabadjára engedi antihunita, és keresztény-gyűlölő fantáziáját. Mekkora baklövést képes elkövetni. A liberális demokrácia egyik nagy vívmánya, a szabad iskolaválasztás hogy válik a szegregáció melegágyává, tehát elítélendővé! Bravó rabbi nő! Csak egy kérdés! Maga melyik iskolába íratná be a gyerekét? A "fehér, elitista egyháziba", vagy az "elcigányosodottba"? Ceterum censeo: a zöldhatáron a kerítés nem elég. Tűzparancsot kiadni, golyószórót, napalmot, harci gázt bevetni!
Fakutya Vigyora
2015. augusztus 22. 13:07
Mindenesetre a Ritók Nórán legalább ötven kiló túlsúly van. Szervezhetne egy kis zsiradást a szegényeknek.
Fakutya Vigyora
2015. augusztus 22. 13:05
Ritók Nóra augusztus 20., 17:03 · "Azóta már azt is látom, hogy a szegények felé fordulás az oktatás terén sem igazán tartozik az egyház felvállalt feladati közé, hiszen lassan kitörlődik a köznevelés szótárából az esélyegyenlőség, főleg épp az ő közreműködésükkel." Szent István napján sem nyughat a picsáján.
berzsian56
2015. augusztus 22. 09:34
Nórának ,mint az összes liberáldzsihadistának csak az egyházi iskolák szúrják a szemét. Természetesen nem a Scheiber Sándor zsidó gimnázium, vagy a nagykovácsiban működő Amerikai Iskola, ahol hatszázezer egy félév. Oda vajon hány roma gyereket írattak be? A szegregáció csak Szabolcsban, Borsodban érvényes, Zuglóban , Nagykovácsiban nem?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!