Nekem is vannak ngo-s ismerőseim

„Egy ideális világban nincsenek NGO-k, mert ebben az ideális világban nincsen rájuk szükség. Feltehető az a kérdés is, hogy olyan jól állunk-e éppen, hogy nincs rájuk szükség? Aligha.

A magát demokratikusnak tartó baloldalon jópáran dörzsölik a tenyerüket (néhányan meg rájuk teszik a mocskos kezüket), hogy legalább nem nekik kellett megrendszabályozniuk ezt az évi alig pár milliárdból élő közeget, akik bár nagyon picik, kurvára idegesítőek. A jogérvényesítés, a jogok követelése, a korrupció elleni harc, ez mind-mind idegesítő dolog, és ha szép szóval nem megy, akkor még idegesítőbbnek kell lenni, még több közérdekű adatigénylést kell írni, még több pert kell indítani. Ez ilyen.

És eközben még egyszer: egyáltalán nem mondom, hogy a magyar NGO-k jól működnének, mert ezt nem tudom. Az NGO-k átláthatósága, elszámoltathatósága közügy, hiszen a bizalom csak akkor van meg, ha ezek a szervezetek tisztán működnek.

Ami azonban most ellenük folyik, az az ötvenes évek. Semmi egyéb nincs mögötte, csak az, hogy a legkellemetlenebb fajtákat, a függetleneket is megfojtsa. Náluk az is jobban jár, aki tisztán a magát demokratikusnak nevező ellenzék mellett nyíltan kampányol, mert arról legalább tudni lehet, hogy nem veszélyes.

—-

Ha az NGO-ról lemond a magyar társadalom, akkor az utolsó esélyét veszíti el arra, hogy vissza lehet jönni egy nagyon szörnyű útról (ennek kimondásával vállalom a hivatásos rettegő bélyegét is). Tisztában vagyok vele, hogy a magyar társadalom 95 százaléka a lelke mélyén nem hisz ilyesmiben, a demokráciát addig tartja fontosnak, ameddig ő leugathat bárkit, ő megvehet bármit, de ha a másik is ugathat, vagy a másik is megvehet valamit, akkor az már nem olyan jó. Érthető, hisz az egyenlősdi már nem olyan szórakoztató akkor, ha bárminemű előny elérése nem kiváltság, hanem mindenki számára lehetőség. Amikor a magyar társadalom egy része a boldog Horthy-korszakot, vagy a feudalizmust, vagy a kádárizmust sírja vissza, és éppen segédkezik annak újrateremtésében, akkor senki sem jobbágyként vagy zsellérként, vagy Recsken képzeli el az életét, inkább báróként, vagy tsz-elnökként, de minimum egy házmesterként. NGO-k nélkül azonban csak azokból lesz báró, tsz-elnök vagy házmester, akik megszüntették őket, azokból sohasem, akik ebben segédkeztek, vagy ehhez asszisztáltak.”