Esélyegyenlőség, (nem)csak papíron

2014. augusztus 15. 07:57

Elkészült az esélyegyenlőségi terv. Kár, hogy az esélytelenek nem hallottak róla.

2014. augusztus 15. 07:57
L. Ritók Nóra
hvg.hu

Olvasom az újságban a hírt, hogy bejelentették, elkészült több mint 3147 település esélyegyenlőségi terve, a Türr István Képző és Kutatóintézet, az EMMI háttérintézménye gondozásában, uniós támogatással, 1,2 milliárdért. (…)

A nagy feltérképezésről, ahol az önkormányzatokon túl »a civilek, egyházak programjait, azok eredményét« is megvizsgálták, és még azt is, »miképpen építhetők be az önkormányzati programokba«, az alapítványunk semmit sem hallott, bár 14 éve tevékenykedünk egy LHH (leghátrányosabb helyzetű) kistérségben.

Furcsa ez. Itt a térségben már több olyan program zajlott le, amiből mi, egy ténylegesen a mélyszegénységben élőkkel foglalkozó civil szervezet, semmit sem vettünk észre. Kutatások, adósságkezelő és felzárkóztató programok, amelyek után hiába érdeklődtünk a cigánysorokon, az ott élők nem is hallottak róla. Erről sem nagyon. Pedig biztosan itt is elkészültek a tervek, hiszen 100 mentor és asszisztens dolgozott benne, a megyei lap szerint jutott ide is.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tüke66
2014. augusztus 15. 08:45
Nekem úgy tűnik, hogy a hölgy ebben a témában tájékozatlan. Az alapítványuk más oldalról közelíti a szegénység problémáját. Így csak a HVG szokásos genyósága érződik.
Peter8811
2014. augusztus 15. 08:25
Vi Ritok Nóra!
Julismama2
2014. augusztus 15. 08:21
" az alapítványunk semmit sem hallott, bár 14 éve tevékenykedünk egy LHH (leghátrányosabb helyzetű) kistérségben." Bocsika! Erről ki tehet? Talán figyelni kéne a pályázati lehetőségeket. Vagy az a baj, hogy Orbán személyesen nem vitte az irodájukba?
balbako_
2014. augusztus 15. 08:12
Rossz cigánysoron kopogtattak. Itt, fatornyos falumban, a nehéz helyzetűek örömmel, sőt boldogan vesznek részt a közmunkában és a téli továbbképzések eredményeként már néhányan piaci alapú munkát is végeznek. Ennyi. (Ha valaki a kákán is csomót keres nem biztos, hogy a célt eléri, sőt!)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!