Mégis, kinek a jegybankja?

„Kedden voltaképpen a következő történt. Egy: a jegybank szakmai vezetését félreállították. Kettő: feladták az inflációs célt. Három: megszegték a jegybanktörvényt, amely elsődleges célnak az árstabilitást tekinti. Négy: extra adót vetettek ki a lakosságra a már így is felpörgetett inflációval, amit főleg a kormány adóemelései szítanak. Öt: beteljesítették Matolcsy György, Rogán Antal és Varga Mihály kívánalmát, hogy szálljon be a jegybank a gazdaság élénkítésébe. Hat: mivel a hatalomátvételt már álcázni sem lehet, hiteltelenné tették azt a kormányzati ígéretet, amellyel az Európai Uniót, a Nemzetközi Valutaalapot és az Európai Központi Bankot kábították, hogy óvják, garantálják a jegybanki függetlenséget. A kormány ismét átverte azokat, akiktől állítólag támogatást várnak. Mert ezt nem tudja a monetáris tanácsba delegált híveire kenni. (...)

Summa summárum, a gazdaságpolitikai kudarcok után ki kellett játszani az utolsó kártyát is: a monetáris élénkítést. Pontosabban annak kísérletét. Ezzel ismét a legrosszabb mix jön össze: egymásnak ellentmondó monetáris és fiskális politika, inflációval, a szegények adójával súlyosbítva. A közszféra bérstopja, a szociális juttatások befagyasztása viszont 2014-ig érvényben van.

Most már csak arra lennék kívácsi: a precizitásra ügyelő Varga Mihály főtárgyaló-miniszter vajon tett-e erről említést az IMF-nek elküldött levelében. Ami persze szigorúan titkos…”