Hol tartanánk Tesla nélkül?

2012. július 11. 17:39

Tegnap volt Nikola Tesla születésnapja, azé a feltalálóé, aki nélkül a digitális világ a mai formájában biztosan nem létezne.

2012. július 11. 17:39
Social Times
Social Times

„Azonban nem csak a közvilágítás nézne ki másképp, de nem használhatnánk wifit vagy mobilkommunikácót sem Tesla nélkül. Hiszen a rádióhullámú jeltovábbítás is egyértelműen az ő nevéhez kötődik, noha a közvélemény gyakran Marconihoz kapcsolja. Marconi 1909-ben fizikai Nobel-díjat kapott a rádió feltalálásáért, Tesla azonnal beperelte, mondván, hogy ellopta találmányát. A tárgyalásoknak csak 1943-ban lett eredményük, amikor hivatalosan is Teslának tulajdonították a rádió feltalálását. A lényeg, hogy milliók életét határozta meg rádió és az abból szerzett információ. Bár a hagyományos rádiózás csillaga kihunyni látszik, az online rádióhallgatás annál népszerűbb a fiatalok körében. A Deezer több mint húsz millió hallgatója a hithű last.fm-eseket és blip.fm-eseket már aligha érinti a rádiózás előző állomása. 

Tesla a rádióhullámú információtovábbítással bebizonyította az elektromágneses hullámok (fény, rádióhullám, röntgensugár) hihetetlen hasznosságát. Így működhet ma a nem csak a 4G vezeték nélküli adatátviteli szolgáltatás, az említett wifi, vagy a műholdas helymeghatározás, jeladás, műsorszórás, de nem kapcsolgathatnánk a tévéinket sem kedvünkre távirányítóval. 

Ugyanakkor az első élő vezetékes sztereo operaközvetítésre is Nicola Tesla, Puskás Tivadar és öccse, Puskás Ferenc munkásságának köszönhetően kerülhetett sor Budapesten. Bár ez már homályba vész, de Tesla rádiós operaközvetítése számít a Youtube vagy a Livestream elődjének.

Ha a ezeket valaki más jóval később találja fel, minden bizonnyal nem így nézne ki az infotechnika.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2019. december 06. 17:41
De a legtöbbet a panamai fizikus és magán nyugdíjpénztárosnak köszönhetünk Luiggi fon Bokroschnak aki feltalálta a fél periódusú nyugdíjat. Aminek a lényege hogy kétszer annyi a nyugdíjjárulék levonás és csak fele a fizetendő nyugdíj. Az igaz magyarok büszkék lehetnek erre a géniuszra.
Trükkök Százai...
2012. július 13. 21:36
Sajnálatos, hogy nem nagyon jegyzetelt, sok ötletet vitt magával a sírba. ( Bár az embereket ismerve, lehet, hogy már kipusztultunk volna, ha... ? :-/ )
Matróz Kommandó
2012. július 12. 21:31
Tesla elsősorban energia továbbításra (akarta) használta az elektromágneses hullámokat (amit nem ő fedezett fel). A rádiót amely információt továbbít valóban Marconi alkotta meg (és Popov). Hogy a szabadalmi bejegyzés dodonai megfogalmazásából a amerikai bírák mit hámoztak ki másodlagos. Forrás Simonyi Károly A fizika kultúrtörténete.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!