Bakó Beáta

Tévé
2017. május 27. 11:08
Nem menne be az Indexbe akkor sem, ha valótlanságot írnának róla, mert nem vegzálja a sajtót – mondta Rogán Antal propagandaminiszter, aki következő mondatával már az N1 TV munkatársait tette helyre: nyilatkozzanak nekik a jobbikosok. Mindeközben Csepel fideszes alpolgármestere a Rogánt kérdező újságírók hátát kamerázta: mint kiderült, azért, mert provokációtól tartott.
25
Meggondolta magát
2017. május 17. 11:19
Bár korábban Ujhelyi István határozottan állította a Mandinernek: nem szavazná meg az EP-ben, hogy a 7. cikk alapján szankcionálják Magyarországot, hanem csak a néppárti frakcióból akarná a Fideszt kizáratni, a Mandiner most megtudta, hogy az MSZP európai parlamenti képviselői támogatni fogják a baloldali EP-frakciók erről szóló közös indítványát.
161
Tévé
2017. május 16. 13:14
Az Azonnali kérdésekben arról kérdeztük a képviselőket, rálépjen-e Magyarország az Új Selyemútra. Nem mindenki volt képben: a jobbikos Dúró Dóra értetlenül mosolygott, a fideszes Pócs János pedig nem tudta eldönteni, hogy Kína követi-e a magyar gazdasági modellt, vagy a magyar a kínait. Gulyás Gergely, Vona Gábor és Németh Zsolt is válaszoltak a Mandinernek.
18
Tévé
2017. május 15. 14:50
Barátságos hangot ütött meg a kínaiakkal szemben az Új Selyemút-projekt kapcsán az atlantistaként elkönyvelt fideszes Németh Zsolt. A parlament külügyi bizottságának elnöke szerint Trump amerikai elnök rosszul tette, hogy kihátrált a távol-keleti országokkal kötendő TPP egyezményből, amelynek pont Kína ellensúlyozása lett volna a célja. Szerinte sem az Új Selyemút, sem a TTIP nem szolgálja az ország kiárusítását.
30
Sírásás
2017. május 4. 20:48
Meglepően kevés sorosozás volt a Terror Háza „A baloldal sírásója” című kerekasztal-beszélgetésén, amit a CEU-ügy kitárgyalásának szenteltek. A CEU rektorhelyettese egy Schmidt Mária blogjáról vett idézettel világította meg, hogy mit jelent a nyílt társadalom, Kovács Zoltán kormányszóvivőt pedig azzal tette helyre, hogy ő sem egy virtuális egyetemen végzett.
71
Oláh Emese
2017. május 4. 8:37
Egyelőre nincs magyar állampolgársága Kolozsvár új magyar alpolgármesterének, de már kérelmezte, így a 2018-as magyar választáson akár szavazhat is. Az RMDSZ-es Oláh Emese a háromnyelvű helyiségnévtáblákat csak fél győzelemnek tartja, és azt is elismeri: az erdélyi magyar fiatalok sokszor átszavaznak új, román pártokra. Nagyinterjúnkban arról is kérdeztük, hogy részt vesz-e a december elsejei román nemzeti ünnepségeken, és mikorra jósol székely autonómiát.
90
Hosszútávú tervezés
2017. május 2. 19:55
Tisztában van vele Vágó Gábor, hogy ha még sikerül is egy népszavazást összehoznia, csak a jövőbeli korrupciós cselekményekre vonatkozna a 12 évre meghosszabbított elévülés. A Mandinernek elmondta: nem Simicskát vagy Mészáros Lőrincet célozza kifejezetten a javaslata, hanem már annak is örülne, ha az „elpofátlanodott politikai elit” legalább egy alacsonyabb szinten folytatná a harácsolást.
64
2017. május 2. 16:28
Épülő ortodox templomok, lepusztuló lakótelepek, lemondott koncertek, a Kolozsvári Magyar Színház színpadára libasorban vonuló nézők, és egy magyar nevű focista a CFR-nek hívott kolozsvári vasutas csapatban. Fotóriportunk Kolozsvárról.
8
Tévé
2017. május 2. 15:44
Brüsszelen az uniós intézmények vezetőit kell érteni – mondta a Mandinernek a KDNP-s Hollik István. A nemzeti konzultációs Állítsuk meg Brüsszelt-kampány kapcsán arról kérdeztük a kormánypárti képviselőt, vajon a Brüsszelből érkező pénzeket is megállítanák-e. Hollik szerint sokszor nem látszik, hogy a Bizottságnak jobboldali elnöke van.
41
Paks 2
2017. április 27. 14:20
Egymást legalább annyira oltották az Ökopolisz paksi bővítésről szóló rendezvényén megjelent ellenzéki politikusok, mint a kormányt, a második felvonásban pedig személyeskedésbe torkollott az LMP-s Szél Bernadett és Csepreghy Nándor államtitkár vitája. A kormánypárti politikus szerint „akik a Fideszre szavaztak, a paksi bővítésre is szavaztak”.
91
Jogértelmezések
2017. április 26. 15:21
Bár korábban Navracsics Tibor azt mondta nekünk, a Bizottság nem sokat tud tenni a CEU ügyében, mivel az oktatás kizárólagos tagállami hatáskör, most mégis kötelezettségszegési eljárást indítottak a szolgáltatások szabad áramlására hivatkozva. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen alapon lehet erre hivatkozni, ha az érintett egyetem nem is EU-s, hanem amerikai. A Bizottság a Mandinernek a Világkereskedelmi Szervezetre (WTO) hivatkozik, ami pedig nem uniós szervezet.
70
Transzszilvánizmus
2017. április 24. 15:07
Formálódik Erdélyben egy Transzszilván Mozgalom, amely az RMDSZ-nek is vetélytársa lehet, ha párttá alakul, ugyanakkor tartózkodnia kell az országossá válástól, mert akkor a Most-Híd sorsára jut – mondja a Mandinernek Bakk Miklós székely politológus, akit a székely autonómiáról, a DNA politikai szerepvállalásáról és a Csíki Sörről is kérdeztünk. Nagyinterjúnk.
6
Megéri?
2017. április 21. 16:30
Elnézi a Paks II beruházás állami támogatását az Európai Bizottság, de szigorú feltételekkel. Például Paks I és Paks II semmilyen formában nem működhet majd együtt, mert az kartellezésnek minősülne, és a megtérülés is kérdéses, hiszen nem tudhatjuk, milyen lesz húsz év múlva az energiapiac. Az MTA kerekasztal-beszélgetésén a paksi bővítésért felelős kormánybiztos a kritikákat azzal hárította el: nem hobbiból építünk atomerőművet, hanem azért, mert az állam köteles ellátni villamosenergiával a lakosságot.
9
2017. április 18. 14:32
„Önöknek ez a dolguk, hogy hiénák legyenek” – méltatlankodott a Fidesz frakcióvezetője a Mandiner kamerájának, amiért az újságírók „nem hagyják dolgozni”.
44
2017. április 15. 10:02
Akik politikai terméket csináltak a polgári Magyarországból, azok akarják megmondani a polgári értelmiségnek, hogy kivel akarjon egy gyékényen árulni?
182
Papolás
2017. április 14. 16:48
Ne papoljon az Európai Néppárt, hanem vagy szorítsák rá Orbánt, hogy tartsa be az európai normákat, vagy zárják ki a Fideszt a soraikból – mondta a Mandinernek Ujhelyi István, aki azt is megerősítette, hogy kilenc napja lobbizik az ügyben a Néppárt frakcióvezetőjénél. Az MSZP-s Ujhelyi azt nem támogatja, hogy a 7-es cikk alapján eljárást indítsanak Magyarország ellen, és nem is szavazná meg.
206
Enyedi Zsolt
2017. április 14. 9:44
Sosem beszélt még Soros Györggyel a CEU rektorhelyettese, aki örvendetesnek tartja, hogy az egyetem ügyében sikerült meghaladni a bal-jobb szembenállást. Enyedi Zsolt szerint túl van dimenzionálva a gender-szak a CEU-n, Soros pedig nem szól bele, mit tanítsanak, de még csak repülőjegyet sem vesz az oktatóknak. Nagyinterjúnkban azt is elmondja: élete kudarca lenne, ha el kellene költözniük Budapestről.
127
2017. április 11. 10:09
Csaknem egy hétig kellett gondolkodnia Áder Jánosnak, hogy kimagyarázza a védhetetlen CEU-törvényt.
204

összesen: 168 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 következő utolsó