Új vállalkozói mértékegységet vezet be a Bridge Budapest

2016. május 12. 20:50

A Bridge Budapest felmérése szerint a vállalkozói mentalitás szempontjából a magyarok több mint fele passzív és csak húsz százalékuk tudatos. Ugyanakkor biztatónak tartják, hogy három százalék aktívan is tesz a globális sikerért. A Bridge Budapest létrehozta a Bridge Indexet, amivel azt mérik, hogy a magyarok körében mennyire jellemző a vállalkozáshoz szükséges hozzáállás és gondolkodásmód.

2016. május 12. 20:50

Idén először nemcsak a 20-35 évesekre, hanem a teljes felnőtt magyar népességre reprezentatív felmérést készített a Bridge Budapest egy egyedi módszertan alapján. A Kutatólabor által kidolgozott Bridge Index azt méri, hogy a magyarok hány százaléka cselekvőképes, tudatos és képes globális szinten gondolkodni vállalkozás terén. A modell alkalmas arra, hogy a társadalmat vállalkozói szemlélet alapján strukturálja. Eszerint a magyarok 20%-ában felmerült már, hogy vállalkozásba kezdjen, de egyelőre a biztosabb, átlagos jövedelem mellett döntött. Ők jellemzően az érettségizett, 18-29 év közötti korosztályból tevődnek össze.

A megkérdezettek 17%-ára kifejezetten jellemző a vállalkozói gondolkodásmód és könnyen a vállalkozói útra léphet. Többségében férfiak, diplomával rendelkeznek és alkalmazottként dolgoznak. A felmérés szerint a magyarok 4%-a már vállalkozik, de nem a startupokéra jellemző globális hozzállással és 3% az, aki a legnagyobb tudatossággal és elkötelezettséggel vezeti vállalkozását és nemzetközi piacokra is kívánkozik. A Bridge Index az utóbbi három összegéből adódik össze.

A közlemény szerint ez az új, „vállalkozói mértékegység” lehetőséget ad arra, hogy évről-évre tudományosan is követni lehessen, hogy a társadalom különböző csoportjai hogyan viszonyulnak a vállalkozáshoz. „Egy tudásra és teljesítményre építő vállalkozói réteg megerősödése hozzájárulhat egy versenyképesebb országhoz. Ha tisztábban látjuk, kik és milyen érvek mentén vállalkoznak, megértjük azt is, mivel motiválhatjuk egy tudatosabb, transzparensebb vállalkozói réteg kialakulását”- mondta Pistyur Veronika, a Bridge Budapest vezetője. Az idei mérés azt mutatja, leginkább a negyvenes, nagyvárosi férfiak a legbátrabb és egyben legtájékozottabb vállalkozók, ők határozzák meg leginkább az üzleti életet is. Az elszánt, de még a vállalkozás küszöbén kívül állók is 60%-ban harmincas-negyvenes diplomás férfiak.

Ifjúságkutatást is végzett a szervezet

A felmérés során hagyományos éves ifjúságkutatását is elkészítette a Bridge Budapest. Idén is 20 és 35 év közöttieket kérdezett a jövőképükről, a sikerhez való viszonyukról és a vállalkozói hajlandóságukról. A reprezentatív felmérésből kiderül, továbbra is tízből hat fiatalnak vannak saját üzleti vagy szakmai sikerességre vonatkozó tervei. Az elmúlt évekhez képest valamelyest javult a tendencia az itthonról elért sikerekbe vetett hitben: már csak kicsivel több mint felük gondolja, hogy nehezebb hazánkból érvényesülni, szemben a két évvel ezelőtti 65%-kal.

Bár a 20-35 évesek körében továbbra sem jellemző a vállalkozásindítás, az okok változása mégis reménykeltő: míg tavaly 30%-uk a biztonságvágy és kockázatkerülés miatt döntött volna az alkalmazotti lét mellett, mára ez a szám majdnem a felére, 18%-ra csökkent. Jelentősen nőtt viszont azok aránya, akik a vállalkozási ismereteiket nem érzik elégségesnek: 19%-uk gondolja úgy, hogy nincs még kellően felkészülve az önálló vállalkozás indítására.

Ezt a tudatosságot tükrözi az is, hogy akik a vállalkozói létet választanák, a függetlenség és magasabb jövedelmi kilátások mellett már a vállalkozói készségeik fejlődését is nagyobb számban nevezték meg ennek okaként. A magyar fiatalok által indított cégek ismertsége évről-évre nő. A 2013-as 10%-körüli értékről arányuk csaknem megháromszorozódott, így meghaladta a 30%-ot. A diplomával rendelkezők csaknem 60%-a állította, hogy ismer olyan céget, melyet magyar fiatalok alapítottak néhány éve, mára pedig egy több száz főt foglalkoztató, világhírű vállalatként működik.

Az elmúlt három évben folyamatosan 40-45% között van azok aránya, akik terveznek külföldi munkavállalást és 62%-ban a pénz motiválja ebben őket. Idénre viszont többen vannak azok, akik biztosan nem lennének hajlandóak végleg elhagyni az országot: a tavalyi 27%-ról 34%-ra nőtt az arányuk.

*

Közlemény.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
smarton
2016. május 13. 09:08
Tipikus baromság. Munka helyett csűr-csavar és ebből megélnek. " a magyarok 20%-ában felmerült már, hogy vállalkozásba kezdjen, de egyelőre a biztosabb, átlagos jövedelem mellett döntött. " A magyar vállalkozások több mint 70%-a kényszerből létezik. MINDENKI jobban szeretne valaki/állam fizetett alkalmazottja lenni jogokkal és nulla felelősséggel. (Ez persze költői túlzás, de pont nem huszonévesekre jellemző a mástól való függőség leváltása.) Csak a nagyon hülye ábrándozik a nemlétező mesés pénzről. Viszont a 40 évesen infarktus az senkinek nem kell.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!