Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Rangos díjat nyert a Prezi Londonban

2014. június 11. 08:53

Európa legrangosabb startup-díjának, a The Europas Awards legjobb alapító kategóriájának díját nyerték el a Prezi alapítói. A zsűri elnöke szerint „az alapítók nemcsak bámulatos cégkultúrát építettek fel, de azt is megmutatták, hogyan lehet rövid idő alatt 40 millió felhasználót szerezni. Egész Európában ritkák az ilyen sikerek”.

2014. június 11. 08:53

Európa legrangosabb startup-díjának, a The Europas Awardsnak az egyik kategóriáját – a legjobb alapítóknak járót – nyerte el kedd este Londonban a Prezi magyar szoftverfejlesztő cég. A londoni zsűri a döntőbe jutott hat startup közül választotta ki a nyertest. Indoklása szerint a magyar cég sikere egész Európában példaértékű. Árvai Péter alapítót szerda este fogadja David Cameron brit miniszterelnök – mondta a cég menedzsere, Faix Csaba.

A díj egy újabb bizonyíték arra, hogy kitartással és sok munkával itthonról is lehet világsikert elérni” – jelentette ki Árvai Péter a díjátadó után. Mike Butcher, a zsűri elnöke azt mondta: „az alapítók nemcsak bámulatos cégkultúrát építettek fel, de azt is megmutatták, hogyan lehet rövid idő alatt 40 millió felhasználót szerezni. Egész Európában ritkák az ilyen sikerek, amelyet mi szerettünk volna ezzel a díjjal is elismerni”.

Az idén ötödik éve átadott díjat eddig még egyszer sem nyerte el magyar startup.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VakzKommondor
2014. június 18. 23:57
Berendelni, államosítani, eltiporni. NER-en kívüli nem lehet sikeres. !!! ÉLJEN A PÁRT!!!!!!!!4443443
oskar
2014. június 18. 23:57
Szerintem a nagy többség örül a magyar sikernek. Egyébként meg nincs olyan fórum ahol ne lennének névtelen rosszakarók. Ez nemcsak a magyar oldalakra igaz.
br-o
2014. június 18. 23:56
Hadd legyek én, akire vártatok. A Prezi már régen nem startup! Már viselkedésében sem az. Lsd. bugreport ügy bögrés rendezése és a társadalompolitikai nyomulás. Plusz: A felhasználóinak java iskolai követelmény miatt regisztrált, pl. prezentációs technika tárgy keretében írták elő, hogy az egyik prezit Prezivel kell legyártani. A beadandó után soha nem térnek vissza. A szakmányban előadók legföljebb 1%-a tudja kihasználni a Prezi nem-lineáris előadásmódját. Vagy még kevesebben. Az esetek többségében annyiban más a prezis prezi, hogy más az animáció, mint Powerpointban. Ergo: divatról, lufiról van szó. Egyébként üzletileg sok sikert kívánok nekik! Csak a társadalommérnökösködést kéne visszavenni.
br-o
2014. június 11. 21:40
Próbáltam és épp ezért is szóltam hozzá. Egyszerűen nem jó a befektetett energia / előadás minősége arány. Túl meredek a tanulási görbéje, a hozzáadott értéke pedig nem elégséges. A legtöbb téma és előadás nem igényli a Prezit, sőt, csak rosszabb lesz tőle. Ezért írtam, hogy legföljebb az előadók és előadások 1%-án tud(na) javítani. A legtöbb esetben pedig az animációk mássága és a divat miatt alkalmazzák a Prezit. Célszerszám, amit felkapott a közbeszéd.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!