Kockázati tőke: aki mer, az nyer

2013. augusztus 16. 21:11

A magyar vállalkozásoknak igazából még tanulniuk kell, hogy miként használják ki a kockázati tőkében rejlő lehetőségeket.

2013. augusztus 16. 21:11
Kocsi Margit

“A magyar vállalkozásoknak igazából még tanulniuk kell, hogy miként használják ki a kockázati tőkében rejlő lehetőségeket„ - véli Tóth Zoltán, az Euroventures Kockázati Tőkealap Kezelő Zrt. igazgatóságának tagja a Világgazdaság Online cikke szerint.

Tóth Zoltán szerint a kockázati tőkebefektetések nagy lehetőséget jelenthetnek a jövőben a magyar cégek számára. Az itt megszülető és sikerrel járó cégek tehetik azonban igazán sikeressé és hitelessé ezt a befektetési formát.

A vállalkozásoknak fontos felkészülni a tőkebevonásra: növekedési stratégiát, piackutatást készíteni és felkészülni a kockázatokra. A vállalkozóknak át kell gondolni, hogy képesek-e az elvárt célok teljesítésére - azaz, hogy 3-6 év múlva exit opciót tudjanak nyújtani.

Egy ilyen sikertörténet az Attrecto Zrt., akik kis győri vállalkozásból indulva eleinte a három alapító munkájából kezdtek el okostelefon szoftverfejlesztéssel foglalkozni.

"Ez akkor kockázatos döntés volt" - mondta el Kiss Gergely vezérigazgató a tőkebefektetésről beszélve. A 220 milliós tőkebevonás, melyet még 2011-ben a

Biggeorge’s-NV Equity (mai nevén: X Ventures) eszközölt azonban sikeresen segítette a vállalkozást ambíciói megvalósításában. Így lehet, hogy az Attrecto ügyfelei között tudhatja a Vodafone-t, a Telenor-t és a Magyar Telekom-ot egyaránt és a Magyar Vöröskereszt számára is fejleszt applikációt.

A győri székhelyű cég a tőkebevonást követő 2012-es évben 67 millió forintos árbevételről és 9 millió forintos veszteségről számolt be.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!