A Top 100 fegyvergyártó vállalat fegyvereladásai a világjárvány közepette is tovább nőttek

2021. december 20. 16:02

Az iparág 100 legnagyobb vállalata, 2020-ban összesen 531 milliárd dollárért értékesített fegyver- és katonai szolgáltatásokat, ami reálértéken 1,3 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) ma közzétett új adatai szerint, ez volt az első év, amikor a SIPRI kínai cégekre vonatkozó adatokat is tartalmazott.

2021. december 20. 16:02
null

A 100 legnagyobb fegyvergyártó cég töretlenül tudta növelni fegyvereladásait 2020-ban is. 17 százalékkal voltak magasabbak, mint 2015-ben, és ez volt a hatodik egymást követő év, amikor a fegyvereladások a Top 100-ban nőttek.

Nem csak szájmaszkot és lélegeztetőgépet vett a világ

A fegyvereladások annak ellenére növekedtek, hogy a világgazdaság 3,1 százalékkal zsugorodott a 2020-as járványévben. Az ipari óriások ez évben sem csalódtak a nagyrészt a katonai áruk és szolgáltatások iránti folyamatos kormányzati keresletben. A világ nagy részén nőttek a katonai kiadások, és egyes kormányok felgyorsították a fegyveriparnak történő kifizetéseket.

Persze a fegyvergyártást sem kerülte el a gazdaságot jellemző fonákságok. A francia Thales fegyvergyártó például a fegyvereladások 5,8 százalékos visszaesését könyvelhette el, amit a 2020 tavaszán, a bezárás okozta fennakadásokkal indokolt. És persze a vállalatok az ellátási láncok eltömődéséről és a késedelmes szállításokról is beszámoltak.

Az amerikai vállalatok továbbra is uralják a rangsort

Az Egyesült Államok továbbra is vezet. A legnagyobb vállalatokat rangsoroló a Top 100-ban, 41 amerikai vállalat szerepel, amelyek fegyvereladásai elérték a $ 285 milliárd dollárt. A növekedés 1,9 százalékos 2019hez képest.  Az 41 amerikai cég forgalma eléri a TOP100-as lista összforgalmának az 54 százalékát.  

Az Egyesült Államokban adja 2018 óta a rangsor első öt helyezettjét.

A SIPRI megjegyzi, hogy az USA fegyveripara egyesülési és felvásárlási hullámon megy keresztül. Termékportfóliójuk bővítése és ezáltal versenyelőny megszerzése érdekében számos nagy amerikai fegyvergyártó cég dönt az ígéretes vállalkozások egyesülése vagy felvásárlása mellett. Ez a tendencia különösen szembetűnő az űrszektorban. A Northrop Grumman és a KBR azon társaságok közé tartozik, amelyek az elmúlt években nagy értékű, űrtechnológiára szakosodott cégeket vásároltak fel.

Szorgoskodó kínaiak

A Top 100-ban szereplő öt kínai vállalat együttes fegyvereladásai 2020-ban, a becslések szerint 66,8 milliárd dollárt tettek ki, ami 1,5 százalékkal több, mint 2019-ben.

2020-ban a kínai cégek adták a 100 legjobb fegyvereladások 13 százalékát. Bár az amerikai vállalatok mögött vannak, de megelőzik a harmadik legnagyobb részesedést kitevő Egyesült Királyság vállalatait.

Az elmúlt években a kínai fegyvergyártó vállalatok profitáltak az ország katonai modernizációs programjaiból, és a katonai-polgári fúzióra összpontosítottak – állítja ​​a SIPRI egyik vezető kutatója. A világ legfejlettebb haditechnikai gyártói közé tartoznak. A NORINCO például közösen fejlesztette ki a BeiDou katonai-polgári navigációs műholdrendszert, és elmélyítette részvételét a feltörekvő technológiákban.

Európa a kóválygás útján

A Top 100-ban szereplő 26 európai fegyvergyártó cég együttesen a teljes fegyvereladás 21 százalékát adták, azaz 109 milliárd dolláros forgalmat produkáltak.

A hét brit vállalat fegyvereladásai 2020-ban 37,5 milliárd dollárt tettek ki, ami 6,2 százalékkal több, mint 2019-ben.

A BAE Systems – az egyetlen európai cég a top 10-ben – fegyvereladásai 6,6 százalékkal 24,0 milliárd dollárra nőttek.

A Top 100-ban szereplő hat francia vállalat összesített fegyvereladásai 7,7 százalékkal csökkentek. Ez a jelentős visszaesés, nagyrészt a Dassault által szállított Rafale harci repülőgépek eladásainak meredek évről-évre tapasztalható csökkenéséből fakad. A Safran fegyvereladásai azonban nőttek, a célzó- és navigációs rendszerek megnövekedett eladásainak köszönhetően.

Négy német cég szerepelnek a Top 100-ban, és fegyvereladásaik 2020-ban elérték a 8,9 milliárd dollárt. A növekedés 1,3 százalék, 2019-hez képest. A német cégek adták a Top 100-as lista teljes fegyvereladásainak 1,7 százalékát. A Rheinmetall - a legnagyobb német fegyvergyártó - 5,2 százalékkal tudta növelni a fegyvereladásait. Ezzel szemben a ThyssenKrupp hajóépítő 3,7 százalékos visszaesésről számolt be.

Az orosz fegyvereladások már harmadik éve csökkennek

A Top 100-ban lévő kilenc orosz cég egyesített fegyvereladásai 2020-ban 26,4 milliárd dollárra csökkentek a 2019-es 28,2 milliárd dollárról. Ez 6,5 százalékos csökkenést jelent.

Ez a trend 2017 óta megfigyelhető, ekkor tetőztek a Top 100-as orosz vállalatok fegyvereladásai. Az orosz cégek jelenlega Top 100 fegyvereladásainak 5,0 százalékát adták.

A TOP 100-as vállalatok fegyvereladásainak legélesebb visszaesését az orosz cégek regisztrálták. Ez magyarázható a 2011–2020-as állami fegyverkezési program végével és a járványhoz kapcsolódó szállítási ütemezések késésével. Az Almaz-Antey és a United Shipbuilding Corporation fegyvereladásai 31, illetve 11 százalékkal csökkentek. Ezzel szemben a United Aircraft Corporation 16 százalékkal növelte fegyvereladásait.

Az orosz fegyveripar másik fontos fejleménye a termékvonalak diverzifikációja volt. Az orosz vállalatok jelenleg végrehajtják azt a kormányzati politikát, miszerint 2025-re 30 százalékra, 2030-ra pedig 50 százalékra növelnék a részesedésüket a polgári értékesítésből.

További figyelemre méltó fejlemények a Top 100-ban

Az Egyesült Államokon, Kínán, Oroszországon és Európán kívüli székhelyű, a 100-as listán szereplő vállalatok fegyvereladásai 2020-ban összesen 43,1 milliárd dollárt tettek ki, ami 3,4 százalékos növekedést jelent 2019-hez képest. Ők adják a Top 100 összes fegyvereladásainak 8,1 százaléka.

A Top 100-ban jegyzett három izraeli vállalat fegyvereladásai elérték a 10,4 milliárd dollárt, ami az összérték 2,0 százaléka.

A rangsorban szereplő öt japán vállalat összesített fegyvereladása 2020-ban 9,9 milliárd dollár volt, ami az összérték 1,9 százaléka.

Négy dél-koreai cég kapott helyet a rangsorban. Összesített fegyvereladásaik 2020-ban 6,5 milliárd dollárt tettek ki, ami 4,6 százalékos éves növekedést jelent.

A Top 100-ban szereplő három indiai vállalat fegyvereladásai 1,7 százalékkal nőttek. 2020-ban az indiai kormány bejelentette bizonyos típusú katonai felszerelések behozatalának fokozatos betiltását, hogy megerősítse az önellátást a fegyvergyártásban.

A SIPRI 100 legjobb fegyvergyártó és katonai szolgáltató vállalata, 2020.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dorkoka
2021. december 25. 01:50
A világ legnagyobb exportőre Németország, és a német termékek egyben ált. a legdrágábbak is. fegyverben erősek MP5 5000dollár. Ar15 700D.
Hannibal
2021. december 21. 22:14
Nincsenek magyar gyártók, köszönhetően a kommunistáknak. De majd szépen lassan létrehozzuk, amit elbír az ország.
Armageddon
2021. december 21. 22:13
A magyar gyártók értékesítési adatait meg 50 évre titkosították:))
pitypang1125
2021. december 21. 17:51
Ha nem akarsz háborút, készűlj a háborúra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!