Furfangos megoldás: szemét hajtaná a szemétszedő hajókat

2021. november 07. 14:45

A vízben felhalmozódott hulladék hajthatná az óceánok szemétgyűjtő hajóit a Worcesteri Politechnikai Intézet, a Woods Hole Oceanográfiai Intézet és a Harvard Egyetem kutatói szerint.

2021. november 07. 14:45
null

A tudósok az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányukban mutatják be, hogyan alakítható át a műanyagszemét a hajók üzemanyagává.

Évente több millió tonnányi műanyag kerül az óceánokba, ennek egy része darabokra esik és lebomlik, másik része viszont hatalmas szeméthalommá áll össze, amely az óceánok távoleső területeire is elsodródik. Mivel ezek a szigetek óriási veszélyt jelentenek az óceánok élővilágára, a környezetvédők különböző módszerekkel próbálják megtisztítani tőlük az óceánokat.

Ezen projektek során a szemétszigethez általában hajót küldenek, amely a lehető legtöbb hulladékot összegyűjti, majd rakományát a kikötőbe viszi, hogy ott feldolgozzák.

Az új tanulmány szerzői szerint sokkal hatékonyabb és jóval inkább környezetbarát lenne, ha magát a műanyag szemetet alakítanák át üzemanyaggá, amely a szemétfeldolgozó gépet és a hajót is hajtaná, így a folyamatot nem kellene megszakítani - olvasható a techxplore.com. technológiai hírportálon.

A szakemberek szerint a műanyag hidrotermikus cseppfolyósítás (HTL) révén olajjá alakítható. A folyamatban a műanyagot 300-550 Celsius-fokra kell melegíteni a tengerszinti nyomás 250-300-szorosán.

Kiszámolták, hogy egy HTL-átalakítót szállító hajó elég olajat képes előállítani ahhoz, hogy üzemanyagot biztosítson az átalakító és a hajó motorja számára is.

A tudósok elismerik, hogy az olaj égetése szén-dioxidot bocsátana a légkörbe, de kiemelik, hogy a kibocsátott mennyiség még mindig kisebb, mint az, amennyit a hajó a hagyományos olaj elégetésével bocsát ki a kikötőbe tartó útjain és vissza.

Hozzátették: a hidrotermikus cseppfolyósítás is jár némi szilárd melléktermékkel, amelyet idővel a kikötőbe kell szállítani, de elég lenne ezt néhány havonta megtenni.

(MTI, címlap: MTI/EPA/Monica Davey)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2021. december 31. 11:35
Szóval rájöttek, hogy a műanyagnak van energiatartalma, amit ki kell nyerni belőle.
Krupp Skya
2021. december 18. 11:32
Ezt már Karácsony Gergely megoldotta, a biciklijét szemét hajtja. Fene a szemét, a piroson is átment.
masikhozzaszolo
2021. november 25. 09:51
Anyahajó mivel megy? Anyázással? Hadihajó? Hadd menjen! Űrhajó? Kövér szpésszel. Jó széllel francia partra Vitorlánk mind kibontva Próba szerencse rajta Ne habozzunk tovább. Hajózni muszáj, élni nem... És a hajó megy
csulak
2021. november 20. 21:40
barcsak mukodne, hisz szemet van boven es mindig lesz boven hala az esztelenul fogyaszto tarsadalomnak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!