Siessen, ha programozni akar: még augusztus kilencig jelentkezhet az ingyenes informatikusképzésre

2021. augusztus 05. 08:27

Augusztus 9-ig lehet jelentkezni a 100 százalékban államilag támogatott informatikusképzésre, amelyet az Újratervezés Programban második alkalommal indított el idén nyáron az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) – közölték a program lebonyolításában résztvevő programozóiskolák az MTI-vel.

2021. augusztus 05. 08:27
null

A program egymásra épülő képzéseinek első szakasza augusztusban indul, jelentkezni az ujratervezes.nive.hu oldalon lehet.

A Codecool, a Green Fox Academy, a PROGmasters és a Training360 közös közleménye szerint a programot sikeresen teljesítők jövő tavasszal informatikusként válthatnak karriert. A képzések résztvevői szabad felhasználású, nulla százalékos kamatozású diákhitelt is igényelhetnek megélhetési költségeik fedezésére.

Az Újratervezés Program első szakasza – az augusztusban induló, 4 hetes informatikai alapozó képzés – 10 ezer résztvevő digitális készségeinek fejlesztését szolgálja, hogy a jelentkezők felmérjék, mennyire áll közel hozzájuk az IT világa, és megismerjék többek között a Windows operációs rendszer működését, valamint a webfejlesztés alapjait.

Az alapképzést sikeresen teljesítők közül több mint félezer támogatott kezdheti meg idén ősszel az Újratervezés Program második, csaknem 4 hónapig tartó struktúraváltó szakaszát. Ebben a szakaszban a résztvevők már piacképes tudást és államilag elismert bizonyítványt szerezhetnek egyebek mellett szoftvertesztelőként vagy rendszerüzemeltetőként.

A szakképesítést megszerzők közel fele – a legjobbak – kezdhetik meg jövő februárban a program harmadik, 2 hónapig tartó szakaszát, az úgynevezett haladó és gyártóspecifikus képzéseket. Ők a hazai munkaerőpiacon legkeresettebb IT-szakmákból szerezhetnek képesítést, például: adatbázis üzemeltető, illetve automata tesztelő.

Felidézték, hogy az ITM által tavaly elindított Újratervezés Program júniusban lezárult struktúraváltó szakaszában az ezer támogatott több mint 97 százaléka szerzett szakképesítést. A struktúraváltó képzésre 2020-ban felvételt nyert résztvevők átlagéletkora 39 év volt, ami azt jelzi, hogy a programban elsősorban karrierváltók vettek részt. A sikeres vizsgázók között akad korábban jogászként, futárként, tanárként, agrármérnökként, tolmácsként, borászként, gyógypedagógusként, színészként, festőművészként, nyomozóként vagy táncoktatóként dolgozó diák is.

A program négy oktatóközpontja – a Codecool, a Green Fox Academy, a PROGmasters és a Training360 – az országos informatikai szektor felnőttképző intézményei, amelyek az elmúlt években több ezer képzett IT területre történő karrierváltását segítették elő, ezen felül az Újratervezés Program 2020/21-es tanévében további mintegy ezer embert képeztek át informatikussá.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!