Az üzletemberekről

2017. szeptember 18. 18:54

Általában az az érdekük, hogy a közönséget megtévesszék és a bizalmával visszaéljenek.

2017. szeptember 18. 18:54
Adam Smith

„Az üzletemberek érdeke valamiben persze mindig és minden téren különbözik a köz érdekétől, vagy éppen ellentétes vele. Lényegében mindig az az érdekük, hogy a piac táguljon, a verseny pedig minél szűkebb keretek között folyjon. A piac bővülése általában inkább jó a köz szempontjából, de a versenykeretek szűkítése mindig árt neki, s csak arra jó, hogy a természetesnél nagyobb profitot biztosítson az üzletembereknek, akik így a saját előnyükre képtelen adókkal terhelik a polgártársaikat. Bármilyen új kereskedelmi törvényt vagy rendszabályt javasoljon is ez a réteg, a javaslatot mindig nagy elővigyázatossággal kell fogadni, elfogadni pedig sohasem szabad anélkül, hogy előzőleg hosszan és gondosan megvizsgáltuk volna, nemcsak messzemenő lelkiismeretességgel, hanem kifejezetten gyanakvó éberséggel. Olyan emberektől származik ugyanis, akiknek az érdeke sohasem fedi teljesen a köz érdekét, sőt általában az az érdekük, hogy a közönséget megtévesszék és a bizalmával visszaéljenek, s akik számos esetben nem is átallják sem a megtévesztést, sem a visszaélést.”

In: Adam Smith: A nemzetek gazdagsága. Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1992, p. 260.

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2017. szeptember 25. 22:33
Rég olvastam ennyire jó idézetet. Ezt nem igazán szokták elővenni, mikor a szabadpiac mellett érvelnek és Smithre hivatkoznak az ÜZLETEMBEREK. :--)))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!