Kolozsvár 2015-ben Európa Ifjúsági Fővárosa: idén ezért a városnak lehetősége nyílik bemutatni a fiatalság kulturális, szociális, politikai, és gazdasági életét. A magyar Kormány azt kérte, Kolozsvár 2015-ben a magyar fiatalok fővárosa is legyen, hogy minél több magyar fiatal megtapasztalhassa a pezsgő kolozsvári ifjúsági életet, a közös élményekből pedig közösségek szülessenek. A Phiren Amenca és partnerszervezetei, illetve az Európa Ifjúsági Fővárosa szervezésében mindezen célokért 2015. július 12-20. között 15 különböző európai országból, közel 400 roma és nem roma fiatal találkozik Kolozsváron, hogy mozgalmat teremtsenek és felemeljék a hangjukat a romákat érő rasszizmus és a diszkrimináció ellen. A Provokáld Európát, változtasd meg a világot! szlogen alatt rendezett eseménysorozat egyik fő célja, hogy egy nyári fesztivál keretében a kritikus gondolkodásra motiválják a fiatalokat, véleményeket ütköztessenek, illetve, megteremtsék a roma és nem roma fiatalok együttműködéseinek alapját.
A nemzetközi roma ifjúsági találkozóra Magyarországról mintegy 100 fiatal érkezik, hogy európai társaikkal roma és nem roma fiatal aktivistákkal, ifjúsági vezetőkkel találkozzanak, és sokoldalú programokon, műhelymunkákon, 48 órán át tartó folyamatos helyi akciókon, és különböző közösségi eseményeken vehessenek részt. A záróeseményre 2015. július 18-án kerül sor. Légy része a változásnak! rendezvénysorozat révén Kolozsvár 2015-ben Európa Roma Ifjúsági Fővárosa is lesz, a szervezők pedig azt vallják: a kulturális sokszínűség gazdagítja és összeköti, nem pedig rombolja a társadalmat.