Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

A francia atombombákkal védené Európát Macron

2024. május 16. 11:27

Nagyívű elképzelés a francia elnöktől.

2024. május 16. 11:27

Fotó: Christophe Petit Tesson

 

Emmanuel Macron francia elnök a Sorbonne Egyetemen elmondott minapi beszédében kifejtette: nem szabad megengedni, hogy Oroszország megnyerje az ukrajnai háborút. Ennek kapcsán arról is beszélt, hogy Európának szüksége van az orosz atomfenyegetés elleni saját nukleáris védelemre. Ebben pedig központi szerepe lehet Franciaországnak. 

Az EU-ban, az európai kontinensen jelenleg Franciaországnak vannak egyedül atombombái,

ezen kívül pedig az EU-ból kilépett Nagy-Britanniának vannak még nukleáris fegyverei.

Macron egy későbbi interjúban is arról beszélt, hogy a közelgő európai politikai közösségi tárgyalásokon, amit Nagy-Britanniában tartanak majd, meg szeretné vitatni a francia atomfegyverek európai biztonságpolitikához való felhasználását. Azt reméli, hogy a következő hónapokban lezárulhat egy vita erről.

Mint a Politico írja, Franciaországnak több atomfegyvere van, mint a briteknek. Főleg a Triomphant osztályú tengeralattjárókon tartják őket. A franciák egyébként soha nem vállalták eddig azt dokumentumban, hogy önmagukon kívül a NATO-szövetségeseket is megvédenék atomfegyvereikkel, ha őket ilyen támadás érné.

Ugyanakkor a francia és brit atombomba-arzenál nem mérhető az oroszhoz – csak az amerikaiaknak van velük összemérhető arzenáljuk. 

Hirosima és Nagaszaki óta viszont még senki nem vetett be háborús konfliktusban atomfegyvert.

Eddig.

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:30
🍓 ️ ­­É­­r­­­t­­­é­k­­­e­­­l­­­d­­­ ­­­a­­­ ­s­z­­e­­­x­i­­ ­p­u­­n­­­c­i­m­­a­t­­ 👉 𝐖­­𝐖­­­𝐖­­­.­­­𝐗­­­𝟏­­­𝟖­­.­­­𝐅­­𝐔­­𝐍
verkez
2024. május 19. 15:31
A saját házad táján tegyél rendet először, te necrofil majom!
Csigorin
2024. május 16. 15:22
meg jo hogy nem kerik az engedelyedet azt nem szabad "megengedni", hogy az arrogans nyugat dontse el mit szabad a vilagban es mit nem.
Lisa
2024. május 16. 15:17
"...nem szabad megengedni, hogy Oroszország megnyerje az ukrajnai háborút.“ Tiltsd meg köcsög!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!