Románia kormányfője szerint végre el kéne felejteni azt a butaságot, hogy Erdély nem román föld

2024. január 28. 08:14

„Valójában mindannyian különböző etnikumú románok vagyunk” – közölte Ciolacu.

2024. január 28. 08:14
null

Emberek, Erdély román föld, az Európai Unió része vagyunk, Magyarország is az Európai Unió része. Románia és Magyarország is NATO-tagok, és az örökkévalóságig szóló megállapodásokat írtak alá” – jelentette ki Marcel Ciolacu román kormányfő a Szociáldemokrata Párt (PSD) Szatmár megyei szervezetének értekezletén.

A hagyományosan Regátban (Moldva és Havasalföld) erős szocdemek vezetője szerint egyébként normalizálni kell az Erdélyről szóló közbeszédet, tudósít az Agerpres nyomán az Új Magyar Szó.

Ennek jegyében a Bodzavásárról ( Buzau megye, Havasalföld) származó Ciolacu leszögezte: felejtsük végre el azt a butaságot, hogy Erdély nem román föld.

Valójában mindannyian különböző etnikumú románok vagyunk: románok, magyarok, ukránok, németek, akik együtt élnek Romániában. Azt hiszem, ez áldás, és nem ok a vitákra, a minket elválasztó dolgok megtalálására” – mondta Ciolacu, hozzátéve, hogy a 2024-es választási évben bizonyos politikai erők kevés szavazat reményében a közösségek megosztására törekednek majd.

A románok, magyarok, ukránok és németek is tudják, hogy ezek provokációk. Isten arra teremtett bennünket, hogy ne széthúzzunk, hanem közösen építkezzünk – fogalmazott a politikus, aki azt mondta: nem történhet meg, hogy „két hónapos kampány után” a vegyes házasságban élők elfelejtsék: együtt élnek, és közös gyermekeik vannak.

Ez a beszéd talán azt a nem titkolt célt is szolgálja, hogy a szocialisták megszerezzék a jelenleg magyar polgármester által vezetett szatmári várost, pár hónap múlva kiderül, hogy sikerrel-e.

Nyitókép: CUNEYT KARADAG / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Összesen 209 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vasgyari Tibi
2024. február 21. 21:23
Rosszul mondtad, 100 év után sem tanulta meg a román, hogy kellenne egyutt elni a magyarokkal. Remeljuk sokba fogkerulni nektek, es Erdely visszakerul.
Gyula bá
2024. február 19. 16:49
Igaza van a pártelnöknek: butaság az hogy Erdély román föld! A románokat arra buzdítani hogy ezt felejtsék el kb annyit jelent mint a tolvajt arra buzdítani hogy nyugi nyugim messire van a rendőr és a bíróség. De a románok nem bunkók, folyamatosan rettegnek. A jobbaknak lelkiismeret furdalásuk van. Pedig rajtuk múlna a békülés!
VeressZoltán
2024. február 07. 14:50
Nem, nem, nem! Erdély nem /R/románia!
bokrosbirka
2024. január 29. 14:43
Szerintem, meg azt kellene elfelejteni, hogy Románia!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!