Henry Kissinger (1923–2023)

2023. december 07. 10:12

2023. december 07. 10:12
null

Henry Kissinger 1923. május 27-én született Németországban. Zsidó származása miatt 1938-ban családjával az Egyesült Államokba menekült. 1943-ban lett amerikai állampolgár, három évig szolgált az amerikai hadseregben, később pedig a hírszerzésnél. A Harvard Egyetemen folytatta a tanulmányait, később ott tanított nemzetközi kapcsolatokat. Richard Nixon elnök 1969-ben nemzetbiztonsági tanácsadóvá nevezte ki, majd pedig külügyminiszterré. 1973-tól 1975-ig mindkét tisztséget betöltötte, túlélte Richard Nixon Watergate-botrány miatti távozását, és Gerald Ford elnöksége alatt 1977-ig maradt a diplomácia vezetője. Kissinger kulcsszerepet játszott az Egyesült Államok és Kína kapcsolatainak rendezésében, amikor 1972-ben titokban Pekingbe utazott Nixon történelmi látogatásának megszervezésére. Ő közvetített az 1973-as jom kippuri háború befejezéséről Izrael és szomszédjai között, s ugyancsak ő irányította a vietnámi háború lezárásáról szóló titkos tárgyalásokat. Ezért az erőfeszítéseiért 1973-ban Nobel-békedíjjal tüntették ki. Haláláig aktívan részt vett az Egyesült Államok politikai életében: jelen volt a Fehér Ház ülésein, és számos könyvet írt geopolitikai témákban. Kissinger májusban ünnepelte századik születésnapját, júliusban még Pekingbe utazott, hogy Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozzon.

Nyitókép: AFP / Gabriel Duval 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Syr Wullam
2023. december 07. 11:01
Cikk is lesz majd, vagy a leadet is elég leadni a kasszánál?
Nehidd El
2023. december 07. 10:17
A kis Singer (©Hofi) nagy szarkeverő volt, de legalább nem ámokfutó, mint a mai utódai. Isten nyugosztalja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!