Novák Katalin Kárpátalján: Számíthatnak a magyarokra a megtámadottak, a bajban lévők, Magyarország segít

2023. augusztus 22. 12:30

Beregszászon is látogatást tett a köztársasági elnök.

2023. augusztus 22. 12:30

Kárpátaljára látogatott Novák Katalin köztársasági elnök. Az államfőt második kárpátaljai látogatása során beregszászi gyerekek fogadták, majd ezután találkozott a helyi önkormányzat és a megye vezetőivel, ezt követően pedig a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása-templomban tartott Szent István napi ökumenikus istentiszteleten vett részt. A köztársasági elnök a római katolikus templomban a kárpátaljai történelmi egyházak híveivel együtt emlékezett Szent István királyra.

Az ökumenikus istentiszteleten megáldották és megszentelték azt a kenyeret, amelyet Novák Katalin személyesen sütött a nemzeti ünnep alkalmából. Ünnepi beszédében Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy minden nehézség ellenére jó a kárpátaljai magyarokkal együtt ünnepelni. Legutóbb tavaly adventkor gyújtotta meg velük együtt az első gyertyát.

Megköszöntem és most is szeretném megköszönni mindazoknak, akik kitartanak, akik itt vannak, akik építik a közösségeket, és akik vezetik ezeket a közösségeket”

– fogalmazott. Novák Katalin kijelentette, hogy kijevi tárgyalásain el fogja mondani: „Számíthatnak a magyarokra a megtámadottak, a bajban lévők, Magyarország segít”. Hozzáfűzte: „Számítunk arra, hogy a magyarok úgy élhetnek itt, Kárpátalján, ahogy ez hozzájuk és Európához méltó”.

Az Ukrajnában 544 napja dúló háború kapcsán kiemelte, hogy erőt kell gyűjteni, és azért is jött, hogy ebben segítsen. „Tizenötmillió magyar ember erejét hoztam el önöknek ma Beregszászra, Kárpátaljára, Ukrajnába” – húzta alá a köztársasági elnök, és hozzáfűzte: „Merítsünk erőt azokból az ukrán barátokból is, akikre lehet számítani”.

Ezt is ajánljuk a témában

Novák Katalin reményét fejezte ki, hogy „lesz közös jövőnk, akkor is, hogyha most még nem látjuk az ahhoz vezető utat”. Erőt lehet és kell meríteni a „közös, ezeréves történelmünkből, a közösség tagjaiból, a segélyszervezetek munkájából, amelyek a háború első napjától itt vannak és segítenek”. Leginkább pedig – mondta – „merítsünk erőt közös, keresztény hitünkből”.

A köztársasági elnök a templomot megtöltő hívekkel együtt imádkozott a békéért. Novák Katalin ezt követően megtekintette és megkoszorúzta Szent István király mellszobrát, majd kárpátaljai magyar politikai, egyházi és oktatási vezetőkkel tárgyalt. Az államfő Beregszászon többek között találkozott egy, a háborúban elhunyt katona édesanyjával, valamint helyi nagycsaládosokkal is.

(MTI)

***

Nyitókép: A Kárpátaljai Regionális Államigazgatás facebook-oldala 

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
népnemzet
2023. augusztus 22. 20:14
Én csak attól tartok, hogy az elnök asszony (pardon: Elnök Asszony) ott Kijevben elirigyli Tóth Gabi újsütetű (?) szerelmi szabadságát, és Zselenszkijjel fricskázza meg a hazát (pardon: Hazát).
Intel
2023. augusztus 22. 18:52
Novák Katalin ezer wattos mosolya semmit nem segít a fasiszta Ukrajnába tömlöcölt magyarokon. Ezek a magyarok csak akkor menekülhetnek a sors elől ha mielőbb beköltöznek Magyarországra vagy a keleti orosz tartományokba, ha inkább a szláv nyelvet bírják. A fasiszta Ukrajnában nincs jövőjük.
files32
2023. augusztus 22. 18:21
Kárpátaljáta ment és, ha már ott járt ellátogat Kijevbe IS.
makapaka2
2023. augusztus 22. 18:09
Ha ezeknek a moslék szimpatizáns trolloknak, csak tizedannyi eszük, és intelligenciájuk lenne, mint Novák Katalinnak ,akkor nem ilyen bunkó, primitív módon irkálnának róla. De hát sajnos főleg ballikosok , és dékások ezen a tapló szinten vannak .Az az igazság, hogy Kárpátalján nagy szeretettel fogadták őt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!