A cseh elnök a V4-ről: „Ismét demokratikussá és Európa-baráttá kell tenni”

2023. augusztus 31. 21:10

„Örülök, hogy novemberben itt a prágai várban fogadhatom a visegrádi országokból érkező kollégáimat” – mondta Petr Pavel.

2023. augusztus 31. 21:10
NATO Summit In Vilnius, Lithuania

A kelet-európai EU-tagállamokból álló Visegrádi Csoportnak, amely köztudottan Európa-kritikus, ugyanolyan demokratikus és Európa-párti kell, hogy legyen, mint alapításakor volt” – követelte Petr Pavel cseh elnök hétfőn.

Bár Pavel korábban kritikusan viszonyult a Magyarországot, Lengyelországot, Szlovákiát és Csehországot tömörítő csoporthoz – elsősorban Magyarország illiberális és oroszbarát magatartása miatt – , a cseh elnök kijelentette, hogy nem akarja elvi alapon elítélni a regionális együttműködési formákat – írja az Euractiv. 

A regionális formátumok nem veszítenek jelentőségükből, és örülök, hogy novemberben itt a prágai várban fogadhatom a visegrádi országokból érkező kollégáimat” 

– mondta Pavel a cseh nagykövetségek vezetőinek prágai találkozóján.

Csehország 2024 júliusáig tölti be a visegrádi csoport egyéves rotációs elnökségét. Ezért az országtól magas szintű találkozók szervezését várják. Pavel azonban elismerte, hogy szeretné, ha változna a jelenlegi formátum.

Úgy vélem, hogy hosszú távon van értelme annak, hogy a visegrádi csoport hű maradjon alapító szelleméhez, amely demokratizáló és Európa-párti volt” 

– tette hozzá a cseh elnök.

Az EU-n belül a V4 egyre inkább euroszkeptikus formációvá vált – fogalmaznak a német lapban. Lengyelország és Magyarország állandó vitában áll Brüsszellel, többek között a jogállamiság, a korrupció és az illiberális politika miatt – hangsúlyozzák a cikkben. Majd azt is hozzáteszik, hogy 

„Szlovákiában és Magyarországon széles körben elterjedt az oroszbarát hangulat, ami a közelgő szlovákiai választásokon is megnyilvánulhat”.

Nyitókép: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2023. szeptember 02. 16:31
Háborúpártiak a csehek. Rossz kiindulás!
hola47
2023. szeptember 02. 08:24
Pavel, a benes dekrétumokkal mi a helyzet, te köcsög ?
Pelso j.
2023. szeptember 02. 07:33
Mókás ez az erőlködés a V4 sokadik újraélesztésére.
contractor-2
2023. szeptember 01. 13:44
A csehszlovákoknál hithűbb kommunistákat keresve sem lehetett találni a Szovjetunión kívül. Pavel is ugyanabból az alomból jött.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!