„A követ is megennétek, ha éhesek lennétek”

2023. március 20. 20:10

Beregszász és az összefogás ereje.

2023. március 20. 20:10
null
Constantinovits Milán
Constantinovits Milán

Az ukrán-orosz háború kirobbanása a kárpátaljai magyar közösség helyzetére is árnyékot vetett. A katonai behívók, a kényszersorozások mellett a hiánygazdaság, a légiriadók, az állandó áramszünet is rányomta a bélyeget a térségben élők mindennapjaira. A férfiak többsége ráadásul kénytelen volt elhagyni a hazáját, a becslések szerint negyedével csökkent a helyi magyarság lakosságszáma.

Bárdos István, a helyi közösség meghatározó szereplője, kárpátaljai pedagógus, cserkészvezető egy friss összeállításban arról beszélt, hogy nagyszülei is csak a háborútól óvták, ahogy nagyapja fogalmazott, fegyverzajban „a követ is megennétek, ha éhesek lennétek”.

Ahogy kifejti, a kárpátaljai magyarság nem készült a hadiállapotokra, és jelen helyzetben az összefogás, a segítségnyújtás a legfontosabb, ezért a magukra maradt öregeken igyekeznek munkatársaival segíteni. A közösség összekapaszkodása felülírja az etnikai viszonyokat, az alábbi összeállításban magyar diákok segítenek a Beregszászban élő, idős ukrán nyugdíjasokon. 

Ahogy egy megszólaló édesanya elmondja, az emberpróbáló körülmények ellenére a család összetartása segít a mindennapok túlélésében, és

a kárpátaljai közösség lélekben megerősödött a terhek súlya alatt.

Lapunk többször tudósított már a kárpátaljai magyarság sorsáról, legutóbb az MCC Janus Pannonius Programjának diákjait követtük adománygyűjtő útjukra.

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Takarító
2023. március 21. 07:03
Lassan egy függetlenségi harccal jobban járnának. Ha már halni kell legyen értelme,
korodi
2023. március 20. 21:36
Segítik őket a nyugatiak, ha már a saját nemzettestvéreik, az anyaországi oroszpárti árulók lemondtak róluk. Sorsukra hagynátok őket, minél hamarabb kivéreznek támogatás nélkül, nektek annál gyorsabban jöhet az olcsó gáz és egyéb szarságuk imádott ruszkijaitoktól, akik öregapáitokat taposták szét. A gyávaság és megalkuvás nem "békepártiság", mert az oroszon nem mertek számon kérni semmit, csak az ukrán van hibáztatva mindenért. Petőfiék szétvernének benneteket. Az Isten bocsássa meg nektek ezt az árulást!
sozlib_abschaum
2023. március 20. 21:35
Kitartás kedves Kárpátaljaiak, nemsokára visszatértek az anyaországhoz.
Kristály
2023. március 20. 20:45
Az egész ellenzéket átdobnám a front vonalba a családjával együtt hadd élvezzék a háborút a saját bőrükön amit annyira szentesitenek, lehet csak 10% térne vissza .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!