Pápalátogatás: nem az a lényeg, hogy mennyit, hanem az, hogy itt volt

2021. szeptember 13. 13:43

Miközben a baloldali sajtó megpróbálta politikai üzenetként értelmezni a pápa budapesti látogatásának időtartamát, valójában az a ritkaság, hogy a katolikus egyházfő részt vegyen egy eucharisztikus kongresszus zárómiséjén. Ferenc pápának tehát sokkal inkább a jelenléte volt üzenetértékű.

2021. szeptember 13. 13:43
null
Vágvölgyi Gergely
Vágvölgyi Gergely

A baloldali és liberális sajtó Ferenc pápa budapesti látogatásával kapcsolatosan úgy vélte, annak időtartama üzenetértékű volt (a pápa körülbelül 7 órát töltött a magyar fővárosban). Noha az egyházfő korábban több nyilatkozatában is jelezte, hogy ezúttal nem állami látogatásra, hanem kifejezetten a kongresszust lezáró, úgynevezett statio orbis szentmisére érkezik, nem árt szem előtt tartani, hogy ezúttal nem a nálunk töltött idő hossza, hanem sokkal inkább maga a látogatás ténye volt kiemelkedő értékű üzenet.

Amint arra a Mandiner hetilap legfrissebb számában is rámutattunk: egyáltalán nem magától értetődő, hogy a mindenkori egyházfő részt vesz az (általában négyévenként megrendezett) eucharisztikus kongresszusokon. Sőt, sokkal inkább kivételesnek nevezhető, ha személyes jelenlétével is kitünteti az eseményt, nem csupán delegátusán keresztül képviselteti magát.

A legutóbbi öt kongresszus közül például csak egyen, a minap lezárult budapestin volt jelen a katolikus egyház feje. 

Ferenc pápa pontifikátusa alatt a budapesti volt a második nemzetközi eucharisztikus kongresszus. Öt évvel ezelőtt a Fülöp-szigetek látta vendégül a világ katolikusait, ám pápalátogatás akkor nem szerepelt a programban. XVI. Benedek uralkodásának idejére két kongresszus esett (Québec és Dublin), az azóta emeritus pápa mindkettőt a Vatikánból követte figyelemmel. Dublinba egy előre rögzített videóüzenetet küldött, amelyet a záróeseményen levetítettek.

Őt megelőzően Szent II. János Pál pápa kifejezetten szívén viselte ezeket a rendezvényeket, ám ő sem lehetett jelen mindegyiken. Bő húsz évet kell visszatekintenünk az időben, ha a legutóbbi pápai részvételt keressük; a 2000-es jubileumi szentévben Róma városában rendezték az eucharisztikus kongresszust, melyen természetesen jelen volt a világtörténelem egyik legnépszerűbb pápája. 

A nagy tiszteletnek örvendő egyházfő nem véletlenül kapta „az utazó pápa” megnevezést, ám őt megelőzően sem magától értetődő, sokkal inkább ritkaság volt a pápai részvétel egy-egy eucharisztikus kongresszuson. 

Fotó: Trenka Attila, Mandiner

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ati Papa
2021. szeptember 13. 15:47
Már jóval a pápalátogatás előtt egy csomó ostoba zavaros cikk jelent meg arról, hogy nem is jön ilyen mucsai országba. Lehet, már a reptéren gyanakodni kezdett, hogy ezek talán nem is nyereg alatt puhítják a húst. A mise helyszíne és csodálatos rendezése biztosan meggyőzte a korábbi hírek ellenkezőjéről. A sok agyalágyult firkász nem volt képes felfogni, hogy a pápa kezdettől fogva csak arra készült, hogy az eucharisztikus kongresszus zárómisséjén vegyen részt és emelje annak jelentőségét, ami fantasztikusan sikerült. És sokak bánatára még Orbán Viktorral is találkozott. Az, hogy minek megy Szlovákiába az más tészta. A rövid látogatás miatt a rendőrök és a TEK elmondhattak egy imát mivel óriási nyomás alól szabadultak meg. Még a költségek miatt huhogók is megnyugodhattak mert spórolt nekünk néhány milliócskát.
kunfia
2021. szeptember 13. 15:06
Imádom,amikor a narancskommunisták mindig a MÉG nem kormányzó ellenzékhez mérik uralkodásukat,és sosem,sosem az uralkodóval,vagy annak döntéseivel foglalkoznak,hanem mindig az ellenzékkel. Ez volt fura az MSZP-SZDSZ végnapjaiban is,amikor a Heti Hetesben mindig Orbán volt a téma ellenzékben,arra ők is jól ráfaragtak...
Elmekortan
2021. szeptember 13. 14:38
A nem keresztények megtalálták a legfontosabbat. Milyen órát viselt a Szentatya? Az nfc vagy mi kinyomozta utánanézett, írt róla. Nehogy NyT módra Bukarest legyen hazánk fővárosa náluk is!
Sulammit
2021. szeptember 13. 14:17
És olyan jó volt, hogy nem migránsozott. Biztos szóltak neki, hogy ez Magyarországon nem nyerő. Nagy - nagy szeretettel fogadtuk Ferenc pápát. Feltöltődve mehetett Felvidékre a magyarokhoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!