Merkely szerint biztosan nem olyan lesz a negyedik hullám, mint az előzőek

2021. augusztus 05. 10:39

Fürjes Balázs készített interjút a professzorral, aki számos koronavírussal kapcsolatos, eddig tisztázatlan kérdésre adott választ.

2021. augusztus 05. 10:39
null

A szabad nyárról, a negyedik hullámról, az új variánsok elleni védelemről, a harmadik oltás fontosságáról, az oltások kombinálhatóságáról beszélgetett a Városmajorban Merkely Béla professzorral Fürjes Balázs. A miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára Facebook-oldalán azt írja: 

„Mindig azt mondtam: a járvány és a védekezés kérdésében hallgassunk a hozzáértőkre, a magyar orvosokra, járványügyi szakemberekre! Nagyszerű, hogy vannak komoly, nagy tudású, profi orvosaink.”

Fürjes Balázs a videója mellé a következő pontokban összegezte a beszélgetés során elhangzott legfontosabb témákat és megállapításokat: 

– Biztosan nem lesz olyan 4. hullám Magyarországon, mint a második és harmadik volt!

– Az új variánsok igazán csak azokra veszélyesek, akiknek nincs védettségük, azaz nincsenek beoltva, és nem is estek túl a fertőzésen.

– Európában először nálunk, Magyarországon lehet felvenni a harmadik oltást. Megkérdeztem, hogy kiknek javasolt ez elsősorban.

– A fiataloknak és az állapotos édesanyáknak nem javasolt a 3. oltás felvétele.

–Magyarországon bőven van elég vakcina az 1., 2. és 3. oltások beadásához, és – minden ellenkező, rosszízű politikai váddal szemben – az egészségügyi ellátórendszer is bőven bírja kapacitással az oltások beadását.

– Az oltások vélhetően kombinálhatóak, sőt, a keverés akár növelheti is a védekezés hatékonyságát.

– Nagyon fontos, hogy mindenki felvegye az oltást.

„Hiszem, hogy Merkely professzor világos, közérthető válaszai mindannyiunknak segítik a tisztánlátást! Fogadják szeretettel a beszélgetést! Ha kérdésük van, kérem, írjanak nekem! Szép nyarat, vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!” – írta bejegyzésében Fürjes Balázs.

Nyitókép: Fürjes Balázs Facebook-oldala

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Macskakalapban2
2021. augusztus 05. 16:52
Ez az ember egy szarházi Szakértelmét eladta a hatalomnak!
Jason Bourne
2021. augusztus 05. 12:43
Merkely tavasszal még azt hirdette, hogy nem lesz negyedik hullám.
ittésmost
2021. augusztus 05. 12:40
"nem olyan lesz a negyedik hullám" Már Hérakleitosz megmondta évezredekkel ezelőtt: "Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba."
states
2021. augusztus 05. 12:25
Egész Európában nálunk legjobbak az adatok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!