Már a kislányok is azt hiszik, a fiúk okosabbak

2017. január 30. 17:00

Már a 6-7 éves kislányokban is él az a sztereotípia, hogy a férfiak okosabbak és tehetségesebbek a nőknél – derült ki egy új amerikai kutatásból, amelyet a Science tudományos lap aktuális számában tettek közzé. InfoRádió írása.

2017. január 30. 17:00
„Társadalmunk a kiemelkedő intellektuális képességeket inkább a férfiakhoz köti, mint a nőkhöz. Eredményeink azt mutatják, hogy ez a nézet már a 6-7 éves gyerekekre is hatással van” - mondta el az AP-nek Andrei Cimpian, a New York-i Egyetem pszichológiai tanszékének professzora.
 
A Cimpian vezetésével végzett kutatásban négyszáz gyerek vett részt az 5-7 éves korosztályból. A kutatás első részében elmondtak nekik egy történetet valakiről, aki „nagyon-nagyon okos”, majd megkérték őket, válasszák ki azt a fotót, amely szerintük a történet szereplőjét ábrázolja – írja az InfoRádió.
 
Négy képet kaptak, két képen férfi, kettőn nő volt látható, mind a négyen komoly munkára utaló öltözéket viseltek, korban közel álltak egymáshoz, boldognak tűntek.
 
Az ötéves lányok és fiúk az intellektuális kiválóságot a saját nemükhöz kapcsolták, vagyis a lányok többsége a nőket, a fiúk többsége a férfiakat ábrázoló képek közül választott. Az idősebb, iskolás korú lányok azonban már elkezdték magukévá tenni a nemekkel kapcsolatos sztereotípiákat. A 6-7 éves lányok közül „szignifikánsan kevesebben” választottak nőt ábrázoló fotót. Hasonló eredmények születtek, amikor gyerekek fotói közül kellett azonosítani a történet szereplőjét. Amikor azonban arra kérték őket, válasszák ki a képek közül azt, amelyik az iskolában jól teljesítő gyereket ábrázol, akkor a lányok inkább lányok fotóira mutattak, ami azt jelenti, hogy elképzelésük szerint az okosság nem az iskolai teljesítményen alapul.
 
A kutatás második részében két új társasjátékot mutattak meg a résztvevőknek, az egyikről azt mondták nekik, „olyan gyerekeknek való, akik nagyon-nagyon okosak”, a másikról azt, hogy „olyan gyerekeknek, akik nagyon-nagyon szorgalmasak”.
Az ötéves fiúk és lányok egyaránt az okos játékot akarták játszani, 6-7 évesen a fiúk továbbra is ugyanazt, ám a lányok inkább a másik játékot választották már.
„Semmi sincs a játékban, amitől az kevésbé lenne érdekes a lányok számára, csak a leírás mondja, hogy nagyon-nagyon okos gyerekeknek szól” - mutatott rá Cimpian. „Ezek a sztereotípiák elbátortalanítják a lányokat, lebeszélik őket sok nagy presztízsű pályáról, amelyeken így valóban kevés a nő” - írták a kutatók. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!