A kedvezményes végtörlesztést gyorsan el kell felejteni

2011. december 05. 17:04

Csak az lehet az üdvözítő megoldás, ha a kabinet megegyezik a bankokkal.

2011. december 05. 17:04
Barát Mihály

„A kormány pedig ismét rövid távú célokért vállal óriási terheket: a végtörlesztésre jogosultak körének mesterséges kiterjesztése – részben a közszférában dolgozókkal – komoly költségvetési károkat okoz mind rövid, mind hosszú távon, emellett csak jobban megingatja a jogbiztonságba vetett bizalmat. A devizahitelesek problémájának megoldása nélkül ráadásul romlanak az IMF-fel folytatandó tárgyalások kilátásai is, és persze a bankszektor taccsra vágásával nyilvánvalóan romlik, illetve odázódik a gazdasági kilábalás esélye is.

A kialakult helyzetben tehát csak az lehet az üdvözítő megoldás, ha a kabinet megegyezik a bankokkal, ha nincs is nagyon ínyére ez a megoldás, és persze betartja a megállapodásban foglaltakat. A megoldással pedig bizonyos értelemben vissza kell térni a kályhához, vagyis arra kell törkedni, hogy a devizahitelek okozta veszteségek porlasztódjanak szét az állam, a pénzügyi szolgáltatók és az adósok között, úgy, hogy minden érintett ügyfélcsoport számára legyen megoldási/kezelési alternatíva.”

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OrangeOrder
2011. december 05. 19:58
Azt felejtik el ezek a majmok, hogy a legtöbb arc, aki most valahogy a családi vagyonát is áruba bocsátja, pluszfedezetet von be (anyu lakását is elzálogosítja), hogy végtörleszteni tudjon - az kurvára nem nyer, hanem veszít az üzleten! Felvette 140-160 forintnál a hitelt, és most 180-on nagy kegyesen beváltja neki a bank? Óriási :))) nem mondom, biztos ők is buknak, de ezt ilyen karitatív tevékenységnek beállítani több, mint pofátlanság.
tarackos
2011. december 05. 18:09
Ennek a végtörlesztése semmi értelme, csak annak adnak akinek amúgy is van nem pedig a bajba jutottakon segítenek. Mellárnak volt igaza, más módot is találhattak volna arra ha pénzt akar magának utalni az enyves kezű banda...
elfelejtette
2011. december 05. 18:08
Mihály, maga fordítva ül a lovon, a Bank nem küldte el lovagló tanfolyamra? A végtörlesztés nem cél, hanem eszköz a Bankszövetséggel való tárgyalások kikényszerítésére.
bmucsai
2011. december 05. 18:01
Nekem az ilyen porlasztásról mindig a szar meg a ventillátor esete jut eszembe. Azért szögezzük le! A Sz@rt a bankok dobták a ventillátorba. Barátként odaállhat melléjük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!