Válságban a boksz

2021. november 10. 08:16

Minden idők egyik leggyengébb vb-szereplését produkálták a magyar ökölvívók. Az örök optimisták szerint azonban nincs ok az elkeseredésre.

2021. november 10. 08:16
null

Vámos Tamás írása a Mandiner hetilapban

Már a tokiói olimpia sem sok jót sejtetett, hiszen az is történelmi mélypontot jelentett, hogy mindössze egyetlen indulónk volt a pehelysúlyú Gálos Roland személyében, aki rögtön az első mérkőzésén kikapott a kazah Szerik Temirzsanovtól, így búcsúzni kényszerült.

Lehet sok mindenre fogni a visszaesést, de tény: utoljára tizenkét éve szereztünk egy bronzérmet”
Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!
Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!

Gálos az olimpiai kudarc okozta bánatában azon nyomban a magyar amatőr öklözők szokásos útjára lépett, elszegődött a profik mezőnyébe. Így tíz ökölvívó képviselte a magyar színeket a tizenhárom súlycsoportos belgrádi világbajnokságon. A szereplésünk azonban a legpesszimistább várakozásokat is alulmúlta, hiszen, írd és mondd, mindössze öt mérkőzést nyertünk meg: Kovács Pál (81 kg) kétszer diadalmaskodott, Bernáth Attila (51 kg), Veres Roland (60 kg) és Kovács Richárd (64 kg) pedig csupán egyszer győzött, így eljutottunk odáig, hogy abban a sportágban, amelyet korábban Kocsis Antal, Papp László, Gedó György, Kovács „Kokó” István vagy Erdei Zsolt neve fémjelzett, ma már olyannyira nem vagyunk tényezők, hogy egy világversenyen egyetlen bokszolónk sem jut a legjobb nyolc közé. Ahogy a sportágat jól ismerők megfogalmazzák: annyira gyenge a hazai felhozatal, hogy a korábbi ötszörös kick-box-világbajnok, Veres Roland – alig néhány éves ökölvívómúlttal a háta mögött simán kvalifikálta magát a belgrádi világbajnokságra, és nemcsak mérkőzést nyert, hanem a teljesítménye alapján ő állt a legközelebb ahhoz, hogy a legjobb nyolc közé jusson.

Lehet sok mindenre fogni a visszaesést, de tény: utoljára tizenkét éve, a milánói világbajnokságon szereztünk egy bronzérmet Káté Gyula személyében, rá egy évre, 2010-ben Bacskai Balázs révén még összejött egy Eb-arany, azóta viszont nagy a csönd. Bármilyen fájdalmas, ki kell mondani, hogy nincsenek megfelelően képzett szakembereink. Hol vannak már azok a mesterek – elég csak Papp Lászlóig, Török Gyuláig és Szántó Imréig visszamenni –, akiket nemcsak a szakmai tudásuk, hanem emberi tulajdonságaik is példaképpé tettek!

Nem elég széles a bázis, a mai gyerekeknek eszük ágában sincs bunyósnak állni. Az 1997-ben Budapesten Kovács Istvánnal együtt világbajnoki címet szerző Erdei Zsolt országjárása során talán ráakadhat egy-egy csiszolatlan gyémántra.

A kívülálló azt gondolhatná, hogy a kormány kiemelt támogatása óriási lökést adott a sportágnak, de éppen a Magyar Ökölvívó Szakszövetség nagy tekintélyű korábbi elnöke, Csötönyi Sándor világít rá arra: amíg nehezebb körülmények uralkodtak, megvolt a motiváció a kitörésre, amióta viszont kedvezőbbek az anyagi lehetőségek, mindenki elkényelmesedett, vagy a jobban fizető profik mezőnyébe áll.

Az örök optimisták most is látják a fényt az alagút végén, és azt mondják, egyáltalán nincs ok az elkeseredésre, hiszen a két évvel ezelőtti, jekatyerinburgi világbajnokságon csupán négy mérkőzést nyertünk meg, Belgrádban viszont már öt alkalommal is magyar ökölvívó kezét emelhették magasba a bírók.

Az előrelépés tehát megkérdőjelezhetetlen…

***

Erdei Zsolt <br> Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt
Erdei Zsolt
Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Minden az egyéniségeken múlik – Erdei Zsolt a Mandinernek

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!