Szemét!

2021. március 17. 14:24

Ha fontos nekünk a környezetvédelem, kezdjük azzal, ami a legegyszerűbb: a szemétszedéssel.

2021. március 17. 14:24
null
Skrabski Fruzsina
Skrabski Fruzsina

Egy baráti családnál azért kapott megrovást az elsős kisfiú, mert egy szót kellett írni a képek alá, és ő azt írta a szemetelő gyerek képéhez, hogy köcsög. Nem szoktam csúnyán beszélni, de ez volt a fejemben végig, amikor szedtük a szemetet a Balatonudvari feletti erdőben, a borászatunk alatt.

Az erdőt rég elöntötte a szemét: nem egy-egy csokiszacskó vagy zsebkendő, hanem az a fajta, amikor egy zsákot lepakol valaki az erdőben – benne sörösdobozok, tejeszacskók, babkonzerv. Olyan régóta probléma ez, hogy találtunk tejeszacskót, amelyen a lejárat 1984-es volt. Az erdőben csak gyűlik-gyűlik a mindenféle hulladék: van ott kanapé, két tévé, vécéülőke, sitt. Mi heten – négy felnőtt és három gyerek – két óra alatt tizenhárom zsákot szedtünk tele. Nem jutottunk el a főútig.

Elsőre nem akartam saját kezűleg szedni a szemetet, de nem volt más megoldás. Hívtam az alpolgármestert, mert a polgármestert épp lemondatták, új választást pedig még nem sikerült kiírni a vírus miatt. Ő azt mondta, hogy mivel az erdő magánszemélyeké, ő nem mehet be szemetet szedni, zacskót se tud adni, konténert se – a jog, ugye. Bár a szomszédos Balatonakaliban ha szemetet szedsz össze és az út szélére teszed, akkor legalább elviszik. Pályáztak is az önkormányzatnál a Tisztítsuk meg az országot! programra, amelyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium írt ki. Választ sajnos egyelőre nem kaptak, pedig most lenne aktuális a szemétszedés, hiszen még nincsenek új levelek az erdőkben, mezőkön.

De az egész helyi szemétügy olyan problémahalmaz, amelyet az utóbbi negyven évben – amióta ott nyaralok – nem sikerült megoldani. Volt az erdőben kisebb-nagyobb szemétlerakó, ami ellen persze a terület tulajdonosa tiltakozott. Volt konténer az ABC mögött, a strandon, ahol szigorúan probiós zsákba kellett tenni a szemetet. Csak aztán került mellé műanyag szék és matrac, hamar kifolyt a sok szemét a konténerből, és persze csak fele volt probiós zsákban. Aztán úgy döntöttek, hogy a hegyen élőknek nincs szemétmegoldás: vigye haza Budapestre.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ezavéleményem
2021. március 18. 21:32
Nagyon szigorú, hathatós fellépésre lenne szükség. Komoly pénzbírságokra, akár elzárásra. Én őszintén szólva nem támogatom és nem tartom jó megoldásnak azt, hogy mi, akik nem szemetelnek és oda figyelnek, komolyan veszik a környezetvédelmet, mi szedjük össze más emberek szemetét. Nem is szoktam ilyenen részt venni soha elvéből, és nem lustaságból. Ez szerintem nem járható út! Itt csak a szigorú fellépés és szigorú, kemény büntetés lehet a megoldás!
luzitanxaver
2021. március 18. 09:43
"A környezetvédelem divat" Na, ez a baj. Mert nem divatnak kell lennie (ami jön, megy, múlik), hanem alapvetésnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!